Brezsnyevé vagy Sztáliné volt hosszabb?

Istvánfi Péter   ·   2012.12.21. 16:30
00

A moszkvai metró a világ második legnagyobb forgalmú hálózata. A harmincas években kezdték építését, Sztálin regnálása alatt. Ekkor épült ki az első három vonal, amit az ötvenes években egy körirányú vonallal kötöttek össze. Egyes legendák szerint ez utóbbi vonal úgy keletkezett, hogy Sztálin rajtafelejtette a moszkvai metró tervein a kávéscsészéjét, ami egy kör alakú nyomot hagyott, a tervezők pedig nem mertek vele ellenkezni, ezért inkább megépítették. Ennek emlékére a mai napig barna az 5-ös vonal színe.

Valójában ez csak legenda, egyrészt az első három vonal és a körmetró átadása között több mint másfél évtized (és egy világháború) telt el, másrészt Sztálin egy született zseni lehetett, mivel észrevétlenül is úgy tehette le a csészét, hogy annak lenyomata délen kövesse a belvárost körülölelő sugárutat, északon pedig a nagyobb vasúti pályaudvarokat is összekösse.

A moszkvai metró egyébként az ötvenes évek óta folyamatosan épül, bővül, utoljára idén adták át vonalhosszabbítást a 8-as vonalon. Az alábbi térképen a színek szokatlan módon nem az egyes vonalakat, hanem az egyes vezetők regnálási ideje alatt épült vonalrészeket mutatja be, egészen 2011-ig, amikor a 10-es vonal három állomásos hosszabbítását adták át, már Medvegyev elnök ideje alatt.

Szovjet és orosz vezetők, és az általuk építtetett metrószakaszok<br/>(forrás: http://www.facebook.com/szocializmushagyateka)

Érdekesség, hogy Sztálin után a második legnagyobb bövülés Brezsnyev idején volt, akinek a nevéhez leginkább a „pangás évei” kifejezést ragasztotta a történelem. Persze nincs ebben semmi meglepő, Brezsnyev sokáig, évtizedekig volt a csúcson.

Kapcsolódó hírek