Búcsúznak az öreg bécsi villamosok

iho   ·   2014.01.22. 19:00
20140122becs

Több mint negyven évnyi szolgálat után 2017-ben kivonhatják a forgalomból Bécs öreg villamosait. A fehér–piros tuják hosszú ideig formálták Bécs városképét, s most már bizonyos, hogy a legidősebb E1-es generáció távozik a közforgalomból. A korszerűsített E2-es típusú kocsikkal még a későbbiekben is számol a Wiener Linien, a szóban forgó járművek a tervek szerint 2025-ig közlekednek majd – számolt be az ORF.

Az őrségváltás oka, hogy Bécs százötven új, alacsonypadlós villamost vásárol, az első szerelvények 2017 közepén érkeznek.

A T-vonalon halad egy E1-es kocsi a Landstrassénél 1983-ban<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(forrás: Straßenbahn-Archiv, Wiener Linien)

Az öreg, „fapados” E1-esek már nem felelnek meg a XXI. század elvárásainak. A fékezéskor keletkező energiát nem képesek visszatáplálni a felsővezetékbe, nem alacsonypadlósak, így a mozgáskorlátozottak nehezen tudják igénybe venni. Emellett hiányoznak belőlük a modern utastájékoztató berendezések is. A bécsi flotta jelenleg százharminc E1-esből és százhúsz E2-es típusú kocsiból áll, emellett a Wiener Linien 269 alacsonypadlós járművel rendelkezik.

A 4322-es pályaszámú E2-es a Belvedere kastélynál 2012 nyarán. Ezekkel a kocsikkal még jó ideig számol a Wiener Linien<br>(fotók: Fritz Gergely)

Az elöregedett járművek egy részét leselejtezik. Korábban több kelet-közép-európai ország, így Lengyelország és Magyarország is vásárolt a járművekből. Hazánkban Miskolcon tizenhét E1-es típusú villamosa van az MVK-nak, ám az új Škoda-villamosok üzembe állításával várhatóan a borsodi megyeszékhely hálózatáról is eltűnnek a negyvenesztendős tuják. A volt szocialista országok esetében általános ez a tendencia, az uniós források felhasználásával egyre több város vásárol új, korszerű járműveket. A használtak vásárlása inkább a kilencvenes években jelentett megoldást.

Nosztalgiavillamos, az úgynevezett Ring Tram a Schwedenplatzon. Ezzel a járattal körbe lehet utazni a bécsi Ringen

A Wiener Liniennél tisztában vannak azzal, hogy a fehér–piros járművek külön attrakciónak számítanak a turisták körében. A cég filozófiája szerint azonban a napi utazáshoz jóval komfortosabb utazási körülményeket kell biztosítani, emellett pedig ki lehet elégíteni a turisták igényeit is. A Ringen közlekedő nosztalgiajáratok így biztosan közlekedni fognak a jövőben is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek