Crafterrel a siratófalon

Biró Csongor   ·   2012.10.14. 16:30
6ik

A Porsche Hungaria és a Hungaroring Off-Road Center közös rendezvényén felvonult a Volkswagen haszonjárművek teljes összkerék-meghajtású kínálata élen a platós és dobozos Crafterrel – amelynek a dél-amerikai Dakart megjárt rövid tengelytávú változatát is ki lehetett próbálni –, valamint a Transporterrel, a Multivannel, a Caddyvel és az Amarokkal.

Crafter a terepen (a szerző felvételei) <br>A képre kattintva galéria nyílik</br>

A pickupban bemutatkozott a nyolcsebességes automatikus váltó, amelynek a fogyasztás mérséklésében van szerepe. Az Amarokban és a Multivanben az erőt a 180 lovas biturbó dízelmotor is szolgáltathatja, a Crafter legerősebb motorja a kétliteres, 163 lóerős dízel, míg a Caddy megelégszik a kétliteres dízelmotor 110 lovas változatával. A Multivan és a Caddy duplakuplungos DSG-váltóval is választható.

Caddy
A 3,2 köbméteres dobozzal rendelkező VW Caddy összkerékhajtásáról elektronikus tengelykapcsoló gondoskodik, amely a hajtóerőt ezredmásodperceken belül pontosan oda juttatja, ahol szükség van rá. Az úgynevezett Haldex konstrukció olajfürdőben futó tengelykapcsoló, közvetlen csatlakozással a hátsó kiegyenlítőműhöz. A nyomástárolót elektromos szivattyú látja el olajjal, amelynek üzemi nyomása 30 bar. A hátsó kerekek számára ideális nyomatékot a központi számítógépes egység határozza meg, s egy szelepen át szabályozza a tengelykapcsoló munkahengereire ható olajnyomást. Ennek megfelelően növekszik a lamellákat összenyomó erő, mégpedig a hátsó kerekekre szánt forgatónyomaték arányában. A kifejtett nyomóerő függvényében így fokozatmentesen változtatható a tengelykapcsolón átvihető forgatónyomaték nagysága. A korábbi generációkkal szemben már a kerekek kipörgésétől függetlenül működik, mivel üzemi nyomása folyamatos. Extrém esetben akár a teljes nyomaték is a hátsó kerekre irányítható.

A kínálat a kép jobb oldalán látható Caddytől indul

31 fokos emelkedőkön is képes felkapaszkodni a VW Caddy 4Motion, de vannak korlátai: 15 fokos rámpaszög, 15 fokos első- és 23 fokos hátsó terepszög. Futóműve kemény, munkaautós, 20 milliméterrel magasabb, mint az elsőkerekes Caddy-változatoké, szériakerekei 15 hüvelykesek.

Amarok
Az Amarok vásárlója három meghajtás közül választhat. A hátsókerékhajtás annak ideális, aki szilárd burkolatú utakon jár. Gyorsításnál a jármű súlya hátulra helyeződik át. A kapcsolható 4Motion összkerékhajtás a motorerőt mindenkor 50 százalékban osztja el a két tengelyen. Az összkerékhajtás a pickupok körében bevált megoldásként elterjedt alakzáró, körmös tengelykapcsoló segítségével aktiválható, amely a megfelelő gomb megnyomását követően merev kapcsolatot hoz létre a tengely hajtására. Rossz terepen és erős emelkedőn fordulatszám-csökkentő, és magasabb vonóerőt biztosító áttételi fokozat is rendelkezésre áll, ez az úgynevezett felező. Hátsó differenciálzár rendelhető. Az állandó összkerékhajtás Torsen-differenciálművel a legnehezebb terepen is biztosítja a haladást. A motor nyomatékát az első és a hátsó tengely között változó arányban osztja el. Alaphelyzetben 40:60 arányú első-hátsó nyomatékelosztást valósít meg.

Komoly terepjáró az Amarok

A használat módjától függően, az Amarokhoz kétfajta futóművet választhatunk: az állandó összkerékhajtás komfort laprugókkal kapható. Ezek legfeljebb 850 kiló hasznos teher szállítását engedik meg. Amennyiben nagyobb hasznos teherbírásra van szükség, és rosszabb minőségű úton közlekedünk, ajánlott a kapcsolható összkerékhajtás heavy-duty laprugókkal, melyeket kimondottan a terepen végzett munkához terveztek, és akár 1 tonna hasznos teher szállítására is alkalmasak.

Az Amarok leküzdi a 100 százalékos (45 fokos) emelkedőt akár 1 tonna rakománnyal is. Első terepszöge 28 fok, a hátsó 23,6 fok (lökhárító nélkül hátul 28 fok), gázlómélysége 500 milliméter. Dőlésszöge 50 fok, rámpaszöge 23 fok. 24,9 centiméteres hasmagassága tekintélyes. A mogyoródi vezetéstechnikai tesztpályán könnyedén teljesíti a kocsi differenciál nélkül is a feladatokat és a felázott erdei utakon sem tudta legyőzni a sár, a nyomvályú vagy a 30 fokos emelkedő.

Az Amarok platójának hosszúsága 1555 milliméter, szélessége 1620 milliméter. A kerékjáratok közötti 1222 milliméteres szélesség jóvoltából az Amarokban a raklapokat keresztirányban is rakodhatjuk. Az 508 milliméteres platófalnak köszönhetően ömlesztett rakomány is szállítható.

Crafter
Miután a típustestvér Sprinter összkerékhajtását nem adta át a Mercedes a Volkswagennek, a hannoveri haszonjárműközpont egy osztrák átépítővel állapodott meg a Crafterek összkerék-hajtásának kivitelezéséről. A 4x4-es rendszer bármilyen tengelytávú és karosszériájú Crafterhez választható 3,5 és 5 tonna össztömegig, így akár 17 köbméteres dobozossal is meghódíthatjuk a siratófalat. A terepes Craftert a kétliteres biturbó dízelmotor 163 lóerős változata hajtja. Az Achleitner által átépített hajtás nyomatékelosztása 50:50 arányú az első és a hátsó tengelyek között, a 2,5-ös terepáttétel a vezetőfülkéből manuálisan kezelhető. Szériatartozék a differenciálzár az osztóműben és a hátsó futóműben, ezek 100 százalékban képesek áthelyezni a nyomatékot, felárért pedig az első futómű is differenciálzárral szerelhető fel. A mogyoródi tesztpályán többek között egy teljesen felvértezett öttonnás terepjáró Craftert próbálhattunk ki, amely középmagas és közepes tengelytávú kivitele ellenére könnyedén birkózott meg a legmostohább terepakadályokkal is, sőt olyan löszfalra is felmászott, ahol a Dakart megjárt, rövid Crafter felfeküdt.

240 kilogramm az összkerékhajtás plusz tömege

Ahol a dobozos Crafterek elmentek, ott a platós is átküzdötte magát, tehette, hisz az Achleitner átépítés 10 centis futómű-emeléssel is jár. Az első futómű spirálrugós kivitelű, kettős keresztlengőkaros független felfüggesztésű. A rugókat megerősített stabilizátorral szerelték, a rugóutat alsó- és felső ütközővel korlátozták. Hátul parabola-laprugós a merevtengely, progresszív műanyag segédrugó tölti be a felütközésgátló funkciót.

Kapcsolódó hírek