Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója szerint az év eleje óta hatályos, a külföldről érkező kocsikra vonatkozó kötelező eredetiségvizsgálat hatása az első fél év után már megmutatkozik abban, hogy az illegális tevékenységet folytató kereskedések visszaszorultak. Egyre több hazai vásárló ismeri fel ugyanakkor, hogy érdemes a szabályosan kereskedők felé fordulni. A használtautóimportot jelentősen befolyásolja a magas forint-euró árfolyam is.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében az országos hálózattal rendelkező használtautó-kereskedő cég a Datahouse adatai alapján ismertette: az idén a harmadik negyedévben 40 ezer 902 használt gépkocsi érkezett Magyarországra, 2,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Januártól szeptemberig még így is nőtt a piac, a növekedés üteme azonban négy százalékra mérséklődött. Tavaly az első kilenc hónapban még 10,9 százalékos volt a bővülés. Az idén az első kilenc hónap alatt összesen százhúszezer-öt külföldről behozott használt autó kapott magyar forgalmit, 4601 autóval gyarapodott az import. A kormegoszlás nem változott nagyságrendileg: a beérkezett járművek hatvan százaléka tíz évnél idősebb volt, és mindössze húsz százaléka öt évnél fiatalabb.

A Das WeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely harminc értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2017-ben 6784 állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített, nyolc százalékkal többet, mint az előző évben.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!