Egészen pontosan egy pohár behűtött pezsgő, üdítőitalok és pogácsa, melyet a Budapest Airport munkatársai nyújtottak át az új, B oldali utasmólóról induló Wizz Air augusztus elsejei, asztanai járata 156 utasának. A több, mint tízezer négyzetméter alapterületű utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe, ezzel bővítve a repülőtér kapacitásait.  Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került. A BA szerint a megérte az immár három és fél esztendeje egyre bővülő utasforgalom mellett elvégzett beruházás: nagyban segíti az utasforgalom gyors és kényelemes lebonyolítását és képes lesz megfelelni az eltérő légitársasági követelményeknek is.

Az asztanai járat utasai az elsők az új utasmólón (képek forrása: BA)

Megjegyzendő, hogy az első utasszállító repülőgép a tervezett határidőnél két hónappal korábban indulhatott a B utasmólóról. Ehhez a fővállalkozó, azaz a KÉSZ Építő Zrt., valamint az üzembe helyezésen dolgozó repülőtéri és IT-szakemberek munkája mellett arra is szükség volt, hogy a Budapest Airport vezetése úgy döntsön: amint elkészül és képes lesz utasokat indítani az első beszállókapu, azt máris használatba veszik, a szükséges tesztüzem és biztonsági ellenőrzések lefolytatása után.

A B oldali utasmólót másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-én kezdték el építeni. A vasbeton- és acélszerkezetű utasforgalmi épület 2017. november 14-én érte éle a tetőszintet és a viszonylag enyhe téli időjárás miatt gyakorlatilag leállás nélkül haladhattak a belső építési-szerelési munkálatok. Amikor teéljesen kiépül, a B-oldali utasmolóhóz egyszerre három, ún. szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek, így összesen huszonhétféle variációban lehet folytatni az utaskiszolgálást a terminálon.

Terülj, terülj asztalkám!

A beruházás a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott BUD 2020 névre keresztelt ötéves, repülőtér-fejlesztési programjának része, melynek során az összesen 50 milliárd forintos (160 millió eurós) infrastruktúra beruházás-sorozat részeként megújították az egyes futópálya betonfelületét 2,3 kilométer hosszban, új logisztikai bázis épült az 1 Terminál mellett (a DHL és a TNT Express számára), ezer férőhellyel bővültek a parkolók és átadtak egy új repülőtéri szállodát. Még az idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2. Terminál közelében a vecsési oldalon és decemberben megkezdődnek egy új, hatszintes parkolóház építési munkái szintén a 2 Terminálon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!