Elveszett egzotikum

Vörös Attila   ·   2019.11.01. 15:00
mezofalva88

Az idei év sok látványosságot hozott a Rétszilas–Mezőfalva(–Dunaújváros) vonalon a 40-es vonal felújítása (legfőképp Pusztaszabolcs állomás átépítése) miatt, így számos vasútbarát is ellátogatott a rétszilasi, nagykarácsonyi, újvenyimi fotóhelyekre. Nyilván sokaknak feltűnt, hogy a 43-as vonal mellett szinte végig földmunkákat végeztek a nyáron, ennek pedig oka volt. A 40-es vonal átépítéséhez kapcsolódóan a csatlakozó vonalakon is meg kell teremteni egy műszaki minimumot, ennek pedig része, hogy a biztosító berendezés garantálni tudja az ellenmenet és vonatutolérés kizárását. Ennek esett áldozatul Mezőfalva elágazás szolgálati hely, hiszen az itteni alakjelzők illesztése az új rendszerbe nagyon kedvezőtlen lett volna.

Augusztusban még a karos jelzőt kellett nézni (képek: Vörös Attila)

Na de mitől érdekes Mezőfalva elágazás? A szolgálati hely nemcsak távol van minden településtől, de a megközelíthetősége is leginkább csak vonattal kivitelezhető, pláne ha a közelében futó (de oda azért nem érő) rozoga földút az esőtől átázik. A legközelebbi emberlakta objektum Mezőfalva vasútállomás két kilométerre, itt van egy forgalmista és egy bakter, a környező tanyákon pedig néha szintén találni még élő embereket. Maga Mezőfalva település a vasútállomástól 3-4 kilométerre van, gyalog fél-egy óra, tempótól és a településen belüli céltól függően. A síneken a másik irányba elindulva Nagykarácsony is hasonló, 4-5 kilométer távolra van az elágazástól.

További érdekességek: korábban az elágazás közelében a paksi ágon volt egy megálló-rakodóhely, ez Baracs-Ménesmajor néven futott. Ez később a teherforgalom megszűntével átköltözhetett az Előszállási elágazás őrházához, mint megállóhely, 1983-ig volt személyforgalma. Az Előszállási elágazásban a Rétszilasra vezető deltavágány indult ki a 42-es vonalból, itt a 90-es évek közepén szűnt meg a lehetősége is a forgalomnak, miután eladták a területet és fölszedték a pályát. A régi épületeknek ma már a nyoma sem látszik itt, csak a régi nagy fákból lehet következtetni a régi helyükre.

A helyszín (forrás: Google, vasutallomasok.hu)

Mezőfalva elágazásban elágazásban tehát a paksi és a rétszilasi vonal válik el egymástól. Mióta Paksra már nem közlekednek személyvonatok, vasat csak a tehervonatoknak kell dobni. A CER-nek szinte minden nap van etanolos kiszolgálása Dunaföldváron, de néha Pakson is akad egy-egy kocsi, esetleg elvétve irányvonat. Szóval azért volt dolga az itt dolgozó forgalmistának, ráadásul nemcsak napi kétszer állított a váltón, az elágazást fedező jelzőket az egyenesen közlekedő Bézéknek is kell kezelni. Az idei nyár ráadásul forgalmasabb is volt az átlagosnál, augusztusban előbb az összes dunaújvárosi tehervonatot terelték ide, utána pedig a pécsi intercityket. Bezzeg 2018-ban a „nagy terelés” alatt, amikor a vonalról elűzték a személyvonatokat a sok tehervonat miatt. Amik végül nem is erre jöttek, sok volt a klasszik Szergejeknek a nagykarácsonyi emelkedő. Szóval nem nagyon járt a vonalon vonat, izgalmas lehetett a szolgálat...

Októbertől viszont már nem kell ide személyzetet delegálni, hiszen a fejlesztéseknek hála távirányított váltót építettek be az elágazásba. A kitérőt Mezőfalva forgalmi irodájából kezelik. Ahogy a MÁV-tól megtudtuk, Mezőfalva elágazás D55 típusú biztosítóberendezését 2019. szeptember 30-án helyezte üzembe a vasúttársaság, aminek a kezelőpultja Mezőfalva állomáson található. Az elágazás elektromos váltói központból állíthatók, ezek kezelését Mezőfalva állomás forgalmi szolgálattevője végzi. Az elágazást külön előjelzővel rendelkező fény bejárati jelzők fedezik.

Azt is megkérdeztük, hogy a hasonló izgalmakat átélő előszállási baktert is tervezik-e kiváltani. A volt állomásépület volt forgalmi irodájában dolgozó vasutasnak annyi dolga van, hogy amikor vonat közlekedik a paksi vonalon, tekeri a sorompót. Tipikusan naponta kétszer. Egyelőre itt marad minden a régiben, Előszálláson nem tervezi a vasúttársaság a forgalmi munkavállaló kiváltását.

A fejlesztésnek hála a vonatközlekedés is gördülékenyebbé válik az Észak-Mezőföldön. A MÁV tájékoztatása szerint a vonatok követési rendje a szabályozás után: Mezőfalva és Rétszilas állomás között állomástávolságú a közlekedés, azonban Mezőfalva állomásról Rétszilas állomásra indított vonat után indulhat újabb vonat Dunaföldvár állomásra, ha az elől haladó vonat Mezőfalva elágazás váltóján áthaladt és a Mezőfalva és Mezőfalva elágazás vonalszakasz szabad állapotáról a berendezésről meg lehet győződni. Mezőfalva és Dunaföldvár állomások között szintúgy állomástávolságú a közlekedés, azonban Mezőfalva állomásról Dunaföldvár állomásra indított vonat után indulhat vonat Rétszilas állomásra, ha az elől haladó vonat Mezőfalva elágazás váltóján áthaladt és a Mezőfalva és Mezőfalva elágazás vonalszakasz szabad állapotáról a berendezésről meg lehet győződni.

Megkérdeztük azt is, hogy mi várható még a 40-es vonalhoz kapcsolódó dízeles, zömében mellékvonalakon. Jelentős megerősítési munkák lesznek a 42-es vonal egészén. A fővonali szakaszon, Pusztaszabolcs és Dunaújváros között a lassúmenetek felszámolása és a vonatfogadó vágányok megerősítése érdekében ágyazatcserékre és vágányátépítésekre kerül sor, utóbbiakra főleg Dunaújváros teherpályaudvari részén. Mezőfalva elágazás és Paks között, a mellékvonali szakaszon a vonalat alkalmassá kell tenni a Paks2-höz kapcsolódó építkezést kiszolgáló tehervonatok közlekedése számára, ezért itt nagy mennyiségű aljcsere, betonalj javítás, ágyazatrostálás és az útátjárók átépítése várható. Ezen felül Paks belterületén zajvédelmi okokból, a vágány hézagnélkülivé átépítése is megtörténik. A munkák jelentős része 2020-ban valósulhat meg – írja a MÁV.

A kábelek számára kiásott árok mellett robog a Gemenc Expressz a nyári terelés idején Dunaújváros–Budapest felé az elágazás közelében

A 43-as, a 44-es és 45-ös vonal felújítására a „Közép-Duna menti térségben tervezett országos és helyi közúti, valamint vasúti felújítások és fejlesztések megvalósításáról” szóló kormányhatározat biztosít forrást. A 46-os vonal 100 kilométer per óra engedélyezett sebességre történő átépítése 2014-ben lezárult. A 49-es vonal Mezőhídvég és Dombóvár közötti szakasza megszűnt, a vasútvonalnak már csak a Lepsény és Mezőhídvég szakasza tekinthető működő vasútvonalnak, de a pálya csak Lepsény és Enying között járható (tegyük hozzá, hogy 2012 nyara óta még a pályafenntartás sem néz ki oda a sárga járgányaival sem, az utolsó tehervonat pedig 2011 áprilisában közlekedett Enyingről). Az eddigiekben nem említett vonalakon a vasúti pálya jelenlegi paramétereinek folyamatos karbantartásával tervezzük biztosítani a jövőben a biztonságos és menetrendszerű közlekedést – teszi hozzá a MÁV.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek