A buszt a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) állította forgalomba, egy évig tartott a felújítása. Ez így elsőre nem hangzik vészesnek, de a számos önkéntes lelkes munkáját is dicsérő restaurálás tele volt buktatókkal és nem várt kalandokkal.

A közhasznú nonprofit szervezet megalakulásakor feladatául tűzte ki a hazai repüléstörténet értékeinek megmentését, megőrzését és bemutatását. A magyar repüléstörténet – a nyilvánvaló mondabeli kötődés mellett – szorosan összefonódott Ikarus buszgyár nevével, így amikor a cégnek egy buszra volt szüksége a repülőtér-látogatásokhoz, egyértelmű volt, hogy Ikarust fognak beszerezni, méghozzá egy tökéletesen felújítottat.

Az első tervekben még egy Ikarus 280-as felújítása szerepelt<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(fotók: LKK)

A bonyodalmak már itt megkezdődtek, az eredetileg tervezett maléves Ikarus 280-asból ugyanis az utolsó példányt Ferihegyen vágták szét, mivel senki nem merte megvenni a sok sózástól teljesen elkorrodált járművet. A Nógrád Volánnál ugyan még közlekedik egy ex-Malévos 280-as, sőt az országban található még egy példány, de végül a 280-as projekt egy időre kikerült az LKK érdeklődési köréből, hiszen első körben, a magas szolgáltatási színvonal érdekében mindenképpen klímás buszra volt szükségük.

Az LKK figyelme így a Malév másik kultikus Ikarus-típusára, a 250-esre, a 200-as család legelső és egyik legszebb típusára fordult. A típusból a Malév több ütemben is szerzett be, az ős-példányokból már nem maradt hírmondó, de a 1979–1982-es nagyablakos szériából pár éve még közlekedett néhány példány.

Nagyablakos, klímás 250-es a 80-as évek elején

Nagy erőkkel megindult a nyomozás 2012 nyarán a megmaradt példányok után, amibe az iho/közút csapata is becsatlakozott. Végül három nagyablakos, normál hűtős kocsit sikerült felhajtani: egy klíma nélküli található a Kravtexnél, illetve két klímás példány létezett még akkor: egy várpalotai maradvány illetve egy aktív polgári jármű. A Kravtexes kocsi egyből kiesett a klíma hiánya miatt, bár, mint később kiderült, ez a helyzet orvosolható lett volna.

A várpalotai és a polgári járművekről az a legenda járta, hogy eredetileg malévesek voltak. Viszont mindkettő olyan végzetesen korrodált állapotban volt, hogy már nem lehetett őket visszahozni a túlvilágról, ezért  – eredetiségre utaló mondák ellenére – a felújítók nem merték egyikre sem alapként tekinteni. A Várpalotán található busz rengeteg alkatrésze, így a gyönyörű zöld ablakai és ajtói megvoltak, és a végül elbontott polgári kocsiból is rengeteg alkatrész megmenekült.

Az alapnak használt 1989-es IK 250-es

A restaurálást véghezvivő Béke Tóni már a keresés fázisába is becsatlakozott. A cél egy jó állapotú, klímás 250-es megtalálása volt. Hosszú nyomozás után végül lemondtak arról, hogy találjanak egyetlen megfelelő állapotú eredeti, maléves kocsit, egyszerűen mind eltűntek. A megoldás egy ex-Volánbusz kocsi képében jött el, az 1989-es DZA-237 rendszámú autóbuszban, amelyet Hódmezővásárhelyről sikerült beszerezni. Igaz, nem Thermo King, hanem Sütrak légkondicionáló volt rajta, rövid ablakos és sárga volt, mégis jó általános állapotú kocsiként megfelelő alapnak ígérkezett.

A felújítás Béke Tóni polgári telephelyén, az egyre legendásabb hírű „Csirketelepen” zajlott kézi erővel, ahol a Tóni dolgozói egy német megrendelésre készülő korai 256-os restaurálását is félbehagyva fogtak neki a munkának  és végül, önfeláldozó és magas színvonalú munkájuknak köszönhetően egy lélegzetelállító kinézetű kocsi született. A restaurálást nehezítette, hogy kép is alig maradt fent az eredeti maléves kocsikról. Így több, mint érdekesség, hogy a sok szempontból legpontosabb képet a „Csak semmi pánik” című Bujtor-filmből kaphatunk a busz kinézetéről. A festés pontos terveit a meglévő fotók alapján Kiss Gergely és Somogyi-Tóth Péter készítették el.

Nagyablakosra alakítás után

Az alapkoncepció az volt, mivel a busz napi használatban lesz, ezért nem egy patikaállapotú szoborbuszt szerettek volna készíteni, hanem egy olyan példányt, ami egyszerre a tökéleteshez közeli mértékben korhű, de a mai utazási igényeket is kielégíti. A buszba például korszerű, de rejtett multimédiarendszer épült, hangosítással, monitorokkal, wifi-eléréssel. Maradt a buszban az eredeti D10-es motor és az alacsony zajszint érdekében csendes híd, a repülőtér-látogatások során lényeges hátsó lengőajtó, és persze továbbra is elvárás maradt a légkondícionáló.

Maradtak a volánbuszos kocsi karfás dönthető és kiemelhető ülései, mivel azok jóval kényelmesebbek, mint a malévos kocsik eredeti, fix karfás ülései, viszont megkapták a korai reptéri autóbuszok, a 250.45-ösök piros műbőr üléshuzatát. Hasonló kompromisszum például, hogy megmaradt a 89-es kocsi tükörszára és ablaktörlője, ami így nem korhű, de a mindennapi munkában jóval praktikusabb. Az LKK egyébként nyitott minden építő jellegű kritikára, amennyiben az észrevétel megoldható, akkor megvalósítják. Például a hátsó prizmák is újfajták, mivel ez a működést nem befolyásolja, ezért hamarosan lecserélik az eredeti, 80-as évek elején alkalmazottra.

Az elkészült mű a másik büszkeséggel, a kombi Ladával

Érdekes megoldás született az eredeti maléves kocsikra jellemző, a 80-as évek elején alkalamzott trilex tárcsákhoz passzoló (buszos körökben csak „teaszűrősnek” nevezett) 20 collos dísztárcsa problématikájára is. Az említett kényelmi szempontból a buszban maradtak a 89-es széria 22,5 collos tömlő nélküli keréktárcsák, amelyekre az első dísztárcsa kompromisszumokkal, a hátsó dísztárcsa pedig egyáltalán nem megy fel. Sikerült találni egy vállalkozót, aki méretet vett az eredeti dísztárcsáról, és 22,5 collosra felnagyítva kiöntötte őket műgyantából, így mostantól erre más gyűjtőnek is lehetősége nyílik.

Az áhított Thermo King-klíma kérdése szintén kalandos, nem mindennapi úton oldódott meg. Eredeti ötlet szerint maradt volna a Sütrak-klíma, csak kívülről kapott volna valami borítást, amitől az eredeti Thermo Kingre hasonlított volna, hiszen nem is remélték a felújítók, hogy működő TK-klíma még előkerül. A szálak az utolsó pillanatban vezettek el Lovász Györgyig, aki a buszos körben csak „bibliaként” ismert Ikarus-könyv, a Gördülő legendák egyik szerzője, és történetesen a Thermo King hazai képviselőjének, a Liberatus Kft.-nek az ügyvezetője. Felajánlotta, hogy ha sikerül egyet előkeríteni, akkor azt a Thermo King szakemberei restaurálják. Nagy nehezen és hatalmas szerencsével végül kerítettek egy példányt a gyönyörű, hajdan „Flying Suitcase” fantázianevű darabból, így végül a Liberatus előkelő helyet kapott a felújítást támogatók szponzori tábláján.

A helyére emelt, felújított légkondi

Lovász György azonban további alapvető információkkal is szolgált. Tőle tudták meg, hogy mind a várpalotai, mind a polgári kocsi eredeti 250.42 típusa csak a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) számára készült. Lovász György kutatómunkája alapján egyértelműen kiderült tehát, hogy a legendák ellenére egyik donor kocsi se volt maléves, hiszen azok a 250.43, 44, és 45-ös altípusok voltak. Ezzel végleg bebizonyosodott, hogy a megtalált nagyablakos roncsok helyett sokkal jobb választás volt a jó állapotú volánbuszos kocsit „malévesíteni”.

Az élet azonban úgy hozta, hogy a restaurálást már a Malév járműközpontjában, a Malév Ground Handling Kft járműosztályának munkatársai segítségével tudták befejezni. Ezzel az autóbusz, amely bemutatók és fotózások idejére megkapta az 1982-es gyártású, 250.43 típusú mintakocsi, a BU 24-07 rendszámát is, már valóban malévesnek érezheti magát.

Gyönyörű, fantasztikus. Órákig lehetne sorolni a jelzőket

Százalékos arányban egyébként most a buszban az eredeti nagyablakos, 250.42-es kocsikból több alkatrész is van, mint az alapnak használt volánbuszos autóbuszból. Még a műszerfalat is sikerült átörökíteni a régi kocsiból, és egy ügyes, kreatív, de tökéletesen szabályos megoldással a tachográf problémájára is megoldás született, így a busz megkaphatta az eredeti sebességmérő óráját.

Minden részlete lenyűgöző

Ez utóbbi is bizonyítja, hogy mindenre van megoldás, ha az ember nagyon akarja. Sajnos sok, egyedi kivitelű, érdekes, különleges Ikarus tűnt el nyomtalanul az utakról, kis utánjárással, hatalmas kitartással és leleménnyel azonban ezek pótolhatók, mint a mellékelt történet – és várhatóan Tóni folytatódó 256-os projektjének majdani eredménye is – mutatja.

Az utastér, korhű Malév-egyenruhás személyzettel

Az egész felújítás kitalálója, ötletgazdája, Somogyi-Tóth Dániel, az LKK egyik vezetője elmondta, hogy pályázati pénzekből terveikben rövid távon egy izgalmas, hosszabb távon pedig egy világszínvonalú ferihegyi látogatóközpont és repüléstörténeti múzeum létrehozása szerepel, amelyben a repülők mellett hangsúlyos szerepet kapnának a repülőtér közúti kiszolgáló járművei is (például a már megvalósult gyönyörűen felújított Lada kombi, amit pár éve mi mutattunk be először).

Fantasztikus látványt nyújt a kocsi, nehéz elképzelni, hogy nem egy 1980-as gyári fotót látunk

Hamarosan újabb buszos meglepetéssel jelentkeznek, addig is április közepén egy közös fotózást terveznek az újdonsült Malév-busszal, az érdeklődők regisztrációt követően Budapest főbb turisztikai célpontjaira (például a Hősök terére, Citadellára) utazhatnak majd a nosztalgiabusszal és készíthetnek róla szép felvételeket.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!