A felújítás és a fotózás hátteréről Somogyi-Tóth Dánielt, az autó megálmodóját és tulajdonosát, nem mellesleg az iho/repülés egyik alapítóját kérdeztük.

A napokban fél éve, hogy leállt a nemzeti légitársaság. Ez is egyfajta megemlékezés?

Egyáltalán nem. A projektet több mint egy éve kezdtem el, a cél az volt, hogy a Malév kommunikációjában magas színvonalon bemutassuk a cég múltját, legendás kultúráját, versenytársaihoz nem hasonlítható reputációját. A vállalat vezetőivel egyetértettünk abban, hogy a jövőben hangsúlyozottan képviselni kell azt a történelmi léptékű múltat, ami az utasok kötődését és a bizalmat egyaránt növelni fogja – ez Európában egy általánosan bevált üzletpolitika. Sajnos, mire ez a szép koncepció kezdett volna kibontakozni, a Malév megszűnt, és ez az autó, ami az egyik első kis lépés lett volna, most már egészen más megvilágításba került. Bár szerencsére az egyenes ági utód, a Malév GH Skoda Fabiájával azért össze tudtunk állni egy közös fotózásra. A remek rampások között többen is voltak, akik ilyen típuson kezdték a földi kiszolgálást, és szerencsére megerősítették, hogy pontosan így néztek ki a maléves Zsigulik.

A képre kattintva fotógaléria nyílik Somogyi-Tóth Péter és Kiss Gergely képeiből

Mikor, milyen célra és kik használták ezeket az autókat annak idején?

A nyolcvanas évek elejétől szerezte be őket a Malév, és annak idején ugyan az LRI (Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság) már külön költségvetési szerv volt, mégis számos olyan tevékenységet még mindig a Malév vitt, amelyet azóta kiszerveztek a vállalatból. Így kapott belőle a többi között a repülőgép-üzemeltetési osztály és a repülésbiztonsági osztály is, legjellemzőbb felhasználása mégis a forgalmi előtereken zajlott: a forgalmi osztály munkatársai, a terhelés- és súlypontszámító tisztek (használatos nevükön a rampások) hajtották őket a földi kiszolgálást kapó repülőgépek és a forgalmi iroda között. A Malév 1988-ban kezdődő arculatváltását és az ezzel járó átfestést egy pár ilyen 2102-es Zsiguli még megérte, de ezután folyamatosan leváltották őket előbb a 2104-es „kocka-”Lada kombik, majd 1991–92-től a Toyota Corollák.

Hol sikerült ilyen autót találni – egyáltalán, ez a kocsi az eredeti FI-01 rendszámú Lada, vagy replika?

Sajnos replika. Talán nem meglepő, hogy az eredeti maléves Zsigulikból egy sem maradt, a kilencvenes évek elején ennél értéktelenebbnek tűnő járművet valószínűleg el sem lehetett képzelni Ferihegyen. Sokat kerestem a megfelelő restaurálási alapot, és igazság szerint két lépcsőben sikerült megtalálni: az először vásárolt autó a korrózió mértéke miatt zsákutcának bizonyult, bár később donorként alapvető szerepe lett. Másodszor már sikerült egy kifogástalan bázist szolgáló autót beszerezni – meglepő fordulattal egy, a Malévtől éppen nyugdíjba vonult, egész életét a reptéren töltő úrtól. Az autó tehát félig-meddig mégis maléves volt eddigi életében is, azonban soha nem az arculati színekben.

Arculati tervek, fotók, dokumentációk – mi alapján lehetett restaurálni az autót?

Nagyon nehéz dolgunk volt. Bármilyen meglepő, alig találtunk értékelhető fotókat, pedig sokat és sok helyen kutattunk. Zsaludek Endre, Földesi László, Gábor Attila, Lőcsei Zoltán Gábor és Pál Gábor felbecsülhetetlen értékű segítségével aztán létre tudtuk hozni a terveket. Hihetetlen, de minden fellelt fotón más és más volt a kék sávok aránya, a kékek árnyalata, az ívek sugara és helye – egyszerűen nem volt két egyforma maléves Zsiguli. Aztán – a később a fotózást is végző – Somogyi-Tóth Péter és Kiss Gergely olyan grafikai terveket készített és adott a fényezőnek, ami egyrészt tökéletesen hitelesre sikerült, másrészt a legesztétikusabb arányokkal mutatja be a Malév utolsó előtti arculati világát. A rendszámot és a villogót is az eredeti megoldásoknak megfelelően tudtuk reprodukálni, a ferihegyi autók belső rendszámában máig jellemző autótípus-kötőjel-szám rendszerben pedig külön érdekesség, hogy a Zsigulikat és a Nagypolszkikat annak idején egyaránt „FI” megjelelöléssel illették, ami nemes egyszerűséggel a Fiat márkára utalt.

A fotózáson te és húgod álltatok modellt korabeli egyenruhában, öcséd pedig fotózott. Ez egy családi vállalkozás?

Ha elmondom, hogy édesapánk negyedszázaddal ezelőtti egyenruháját vettem fel, akkor mindenképpen. Julcsinak pedig Szalusz Ottilia adott szintén Pierre Cardin által tervezett ruhát a fotózásra; a neves légiutas-kísérő édesanyja őrizte a még soha nem hordott uniformist. Valahogy minden összejött erre a napra, Széchey Márton első tiszt unokatestvérünk is velünk töltött egy kis időt a járata előtt, a Duty Airside Manager pedig az a Veres Csabi volt, akinek a kreativitása nélkül ilyen gyönyörű képek biztosan nem készülhettek volna. Az esti fotók létrejöttében rengeteget segítettek a tűzoltókollégák – érezhető volt a tisztelet, amit ez az öreg autó kiváltott.

Hogyan tovább, mi lesz az autó sorsa, ha már egy kicsit elkésett?

Egészen biztos, hogy mindannyiunk nagy felelőssége, mi lesz azzal a kulturális örökséggel, ami a Malév megszűnésével a nyakunkba szakadt. Eltelt fél év, naiv álmodozások néha elhangzanak különböző új légitársaságok alapításáról komolytalan tartalommal. Azt hiszem, addig is, amíg összeszedi magát az ország annyira, hogy fel tud mutatni egy életképes koncepciót, nem árt, ha figyelünk a múlt értékeire, és megpróbálunk erőt meríteni belőlük. Láthatólag szükség és igény van erre.