Harmincöt éves a debreceni trolibuszközlekedés

Ács Attila   ·   2020.07.03. 16:20
ZIU_DKV_kicsi

Budapest és Szeged után Debrecen volt a harmadik (és ezidáig utolsó) magyar város, ahol trolibuszüzemet nyitottak; sajnos az évfordulóról igen szerényen, csak a Facebook-oldalán emlékezett meg a DKV Zrt, érdeklődésünkre pedig egy mondatban annyit közöltek, hogy a koronavírus ürügyén nem lesz idén ünnepség vagy nosztalgiamenet... Az alábbiakban megpróbáljuk felsorolni a debreceni trolibusz-közlekedés elmúlt három és fél évtizedes történelmének főbb mérföldköveit:

1985. július 2.: ünnepélyes keretek között átadják a 2-es számú vonalat a Segner tér és az MGM közötti szakaszon (az 1-est az egyetlen megmaradt villamosvonal viselte), első körben húsz új ZiU-9 típusú trolibuszt és hat használt miskolci Ikarus 260-as autóbuszt vásároltak a forgalom lebonyolítására – utóbbiakat kihasználatlanság miatt még ez év végén át is adták a helyi Volánnak, ahol pár évig piros-fehér troli színben futottak tovább.

1986. szeptember 1.: a 2-es vonalat meghosszabbítják a Köztemető főkapuig, illetve két további új ZIU-t is vesznek.

Sokáig megszokott látvány volt a ZIU sorfal a Segner téren (fotók: Ács Attila)

1988. október 3-án nyílt meg a 3-as számú vonal, amelynek mindkét végállomása azonos a 2-essel, viszont nem a Nagyállomás felé, hanem a belvároson át közlekedik. Az új vonal miatt 1987-ben tíz új, 1988-ban pedig további két új és három, budapesti használt ZIU-t is vásároltak, ezután viszont már nem érkezett több ebből a típusból. Jelenleg hivatalosan kettő van még forgalmi állományban, de gyakorlatilag hosszú évek óta csak különjáratok vagy felsővezeték jegesedés apropóján veszik használatba őket.

1991.: az új évtized új trolibusztípust hozott: összesen öt Ikarus 280T-t vásároltak ebben az évben, ezeket szinte mindig csak hétköznap csúcsidőben használták, így a futásteljesítményük is elég alacsony maradt (jelenleg kettő van még forgalomban, az utolsó piros színű a 404-es volt).

1994.: a prototípus Ikarus 415T tartósteszt céljából Debrecenbe került, modern formájával, lila fényezésével és a sötétített üvegeivel elég markánsan kitűnt a járműparkból. 1998-ig közlekedett a DKV üzemeltetésében, ezután a tallinni közlekedés vállalat vásárolta meg, ahol sajnos néhány év további használat után leállították és elbontották.

1995. június 30.: átadták a 4A jelzésű vonalat, ami szintén a Segner térről indult, majd sokáig a 3-as vonalán haladva a Dobozi lakótelepet kötötte be a hálózatba hurokjárat formájában. Az eredeti tervek között a Tócóskert/Tócóvölgy irányába történő meghosszabbítás is szerepelt, ami sokkal jobb kihasználtságot eredményezett volna, de ez végül meghiúsult, mint ahogy a további négy új, KTI által tervezett trolibuszviszonylat is.

2000-ben már viharfellegek gyülekeztek a debreceni trolik fölött: rögtön az év elején felfüggesztették a közlekedést a 4A viszonylaton az alacsony utasszámra hivatkozva, de be lett lebegtetve a teljes hálózat megszüntetése is, a tervezett élettartamuk vége felé járó trolikat az akkori tervek szerint CNG üzemű buszok váltották volna fel. Lakossági tiltakozásra, illetve környezetvédelmi okokból aztán a megszüntetést elvetették, 180 fokos fordulatot véve a járműpark fiatalítás mellett döntöttek. Szintén ebben az évben újult meg a 9-328 pályaszámú ZIU is, ami IMAG Halas üléseket, zöld színű fényezést és néhány egyéb apróbb újítást kapott, az új külsővel a trolibuszok környezetbarát mivoltára szerette volna felhívni a figyelmet a DKV.

2002 és 2004 között négy trolit is kipróbált a DKV, ezek közül a legérdekesebb talán a róma számára készült, akkumulátoros önjárásra is képes csuklós Solaris volt, aminek a kedvéért 2E jelzéssel egy új, ideiglenes viszonylatot is létrehoztak

2002.: megérkezett az első alacsonypadlós tesztjármű a városba, egy Skoda 21Tr a csehországi Pardubicéből. Ezt 2003-ban a 705-ös pályaszámú budapesti Ikarus 412, majd egy tallinni Ganz-Solaris szóló követte, 2004-ben pedig egy Róma számára készült vadonatúj csuklós Ganz-Solaris érkezett.

2005.: a város által kiírt huszonegy kocsis tenderen a Ganz-Transelektro győzedelmeskedett az akkor már DKV által is megismert Solaris Trollino 12 típussal, első körben öt normál és öt dízel aggregáttal felszerelt változatot adtak át áprilisban. Az öt önjáró troli miatt egy új vonal is indut 3E jelzéssel, ami nagyrészt a 3-as vonal felsővezetékét használta, majd a Főnix csarnoknál lecsatlakozva dízel üzemmódban érte el az Egyetemet. Kihasználatlanság miatt a vonal 2011-ben megszűnt.

2006.: beindult az „Airport trolibusz”, ami a Nagyállomást kötötte össze a repülőtérrel és talán világviszonylatban is különlegesnek számított, hiszen egy olyan troliviszonylat volt, ami egyáltalán nem használt felsővezetéket... A járat a charter gépekhez közlekedett és csak külön díjszabással lehetett igénybe venni (egy jegy 500 forint volt), az utasszám gyakorlatilag a nullához konvergált így néhány hónap után megszűnt.

2007.: a Ganz-Transelektro csődje miatt az új Solarisok átadása elhúzódott, a maradék tizenegy önjárásra is képes járműveket csak ez év végén kapta meg a DKV immár Ganz-Škoda néven, de az első szériával majdnem teljesen megegyező műszaki tartalommal. A Solarisokkal együtt egy Ganz-MAZ 103T is érkezett, ebből a típusból mindössze kettő készült, a másik Rigában közlekedett, idén vonták ki a forgalomból.

Gyakorlatilag a Solarisok beszerzése volt az utolsó fejlesztés trolibusz-fronton Debrecenben

2009. július 1.: az autóbuszközlekedést a DKV-Intertanker alkotta Civisbusz konzorcium veszi át a Hajdú Volántól, amelynek faramuci módon a trolibuszközlekedés is kárát látja: a városnak előnytelenül megkötött szerződés miatt van egy minimális futásteljesítmény, amit az Intertanker tulajdonában lévő buszoknak minden évben le kell futni, így a nyári kiiktatás során vagy egyéb időpontokban számtalanszor előfordult, hogy akár több hétre is leállították az összes trolibuszt és az ITK buszait futtatták helyettük.

2014. március 1.: a 2-es villamosvonal átadása után a 2-es trolibuszt 5-ösre keresztelték, hogy ne legyen ütközés a viszonylatszámoknál.

És hogy mit hoz a jövő? Sajnos a kilátások nem túl biztatók, ahogy a fentiekből is kiderül, új vonal gyakorlatilag már 25 éve nem épült, csak az új járművek önjáró képességével játszadoztak, de ezt sem sikerült túl értelmesen kihasználni. Az első Solarisok már 15 évesek – pont annyi idősek, mint az első ZIU-k voltak 2000-ben, amikor eljátszottak a trolibuszhálózat felszámolásával – így lassan érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy hogyan tovább. Pár évvel ezelőtt még olyan híreket lehetett hallani, hogy elektromos buszokat vásárolna a város, de a magas ár, az alacsony hatótáv valamint a nemzetközi tapasztalatok hatására erről talán egyelőre letettek. Néhány héttel ezelőtt viszont felmerült egy új villamosvonal építésének a gondolatam, amely az eddig közölt vázlatok szerint nagyrészt a 3-as, 4-es vagy akár az 5-ös vonalat is kiválthatná. Megkérdeztük a DKV-t a trolibuszhálózattal kapcsolatos elképzeléseikkel kapcsolatban, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy – az elmúlt évek kedvező budapesti és szegedi történéseivel ellentétben – a közeljövőben nem terveznek semmiféle fejlesztést...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek