Lebontották a Belgium dél-nyugati országrészében, a francia határ közelében található Tournai városának középkori eredetű vízi városkapuját. A híd ugyanis az 1984 óta tervezett Szajna–Schelde-összekötés akadályává vált.

A Lyukas híd még eredeti állapotában

Az Escaut (Schelde) folyó fölött átívelő, XIII. századi gótikus hídon végzett munkálatok a két oldalsó ív szűkítésével, valamint a pillérek kismértékű vékonyításával a legnagyobb, középső ív körülbelül egy–egy méterrel való kiszélesítését teszik lehetővé. A szakemberek szerint a munkálatok eredményeként az új építésű, nagyobb vízkiszorítású, kétezer tonnás hajók is biztonsággal áthaladhatnak a városon, a vízi közlekedés serkentése pedig a klímaváltozás elleni küzdelem céljait is segíti – a vízi teherszállítás közismerten kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a kamionforgalom.

Szűken, de átfért. A második világháborús sérülések kijavításakor a középső ívet megnagyobbították

Az ilyen kialakítású vízi városkapuból mindössze három maradt fent Európában, és közülük a tournai-i Pont des Trous (Lyukas híd) a legrégebbi. A műtárgyat nem először építik át. A középkori építményt a második világháborúban az angol csapatok robbantották fel, majd 1946 és 1948 között, a középső ívet kiszélesítve építették újjá a vízi közlekedés akkori igényeinek megfelelően. A parton található két, 1281-ben, illetve 1304-ben épített, kerek alaprajzú, Thieulerie és Bourdiel névre keresztelt torony a világháborús sérülések javításától eltekintve eredetinek tekinthető. Ezeket nem érintik a helyi közösség és a belga lakosság körében vegyes érzelmeket, évek óta tartó vitákat kiváltó munkálatok.

Az óváros egy része a kulturális Világörökség része – kérdéses, hogy ez a Lyukas híd elbontása után is így marad-e...

A tornyok tetőszerkezetét előzetesen acélhevederekkel erősítették meg az esetleges károsodások elkerülése érdekében. Emellett mindkettőben rezgésérzékelőket helyeztek el, de az eddigi munkálatok során nem észleltek a szerkezetre veszélyes, határértéket meghaladó mozgásokat. Mint mondta, a boltíveket tartó pilléreket teljes mértékben elbontják. A két pillért a vízszint alatt a folyó mészkőágyára öt méter mélyen támaszkodó vasbeton szerkezet fogja alkotni.

Látványterven az átértelmezett, eredeti jellegét elvesztett műtárgy

A híd eredeti kövek felhasználásával is végzett átértelmezése során a város emblematikus építményének számító, világörökségi védelem alatt álló műtárgy ívei az eredetire emlékeztető formájukat nyerik vissza, már 2020 elejére. A Hollandia, Belgium és Franciaország közötti hajózási útvonal zavartalan forgalmának megteremtését célzó építkezés a tervek szerint 2021 végére fejeződik be.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!