Idén nyáron ötvenhetedszerre is ETCR nyári kurzus

iho/vasút   ·   2019.05.13. 11:14
400px_brugge_nyari_kurzus

A résztvevők egyedülálló lehetőséghez jutnak: találkozhatnak az Európai Unió vasúti politikájának döntéshozóival és véleményformálóival, továbbá megismerkedhetnek az Európai Unió vasúti szabályozási keretének elemeivel és azoknak a vasúti üzleti perspektívákra való hatásával. Lehetőség adódik nemzetközi kollégákból álló hálózat kialakítására, valamint szembenézni azokkal a kihívásokkal, melyekkel otthon foglalkoznak, azoknak a megoldásoknak a segítségével, amiket mások a különböző európai országokban adtak válaszul a hasonló témákban.

A részvételi díj 3000 euró, ami magában foglalja az étkezést és a szállást is.

Elvárások a résztvevőkkel kapcsolatban:

  • A jelöltek fontos vezetői feladatokat látnak el vagy fognak ellátni, lehetőleg nemzetközi tevékenységek terén.
  • Legalább négy éve kell, hogy dolgoznak a vasúti szektorban.
  • Nem lehetnek fiatalabbak harminc évesnél, de negyvenötnél sem lehetnek idősebbek.
  • Tudományos vagy azzal egyenértékű szakmai képzettséggel kell, hogy rendelkezzenek.
  • A résztvevőknek képesnek kell lenniük arra, hogy aktívan hozzájáruljanak a kis csoportokban folytatott megbeszélésekhez és a plenáris vitához.
  • A résztvevőknek angol nyelven kell tudni részt venni a vitában.

Részletes információ ide kattintva érhető el: www.etcr.eu, regisztrálni bármikor lehet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek