Természetesen ezúttal sem új járművekről van szó, hiszen az eredeti gyártó már több mint 12 évvel ezelőtt megszűnt, de az egykor patinás márkanevet bitorló cég se gyárt jelenleg saját fejlesztésű autóbuszokat. Az E91-eseket Rigából vásárolta a BKV használtan, ami ismét egy mérföldkövet jelent a cég történetében: egyrészt onnan eddig még nem vettek semmit, másrészt ezek az első EAG-ok a cégnél.

Ikarus E91

A típust nem a „nagy” Ikarus, hanem az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár gyártotta 1997 és 2007 között, ebben a tíz évben közel 200 példányt sikerült eladniuk. Az első két busz még Csepel-alvázra épült, aztán átálltak Rábára, amibe már Mercedes motort és Allison automata váltót építettek be. Elég gyorsan, már 2000-ben megújult a típus homlok- és hátfala, valamint a vezető- és utastere is, a megrendelések gyakorlatilag ezután futottak fel. A legjelentősebb vásárló Riga volt, ahova több mint 100 buszt exportált a gyár, de Izlandra, Norvégiába, Finnországba, Csehországba és Görögországba is kerültek ilyen alacsony belépésű kisbuszok. Jellemző, hogy az E91 sem tudott próféta lenni a saját hazájában: itthon mindössze egy buszt adtak el a Borsod Volánnak 2000-ben, ez 2015-ig közlekedett Tiszaújvárosban, majd egy gyűjtőhöz került. Ezen kívül a Viszló Trans vásárolta vissza a két Csepel-alvázas protót Finnországból használtan, majd később egy 2006-os gyártású kocsit is beszereztek. Érdekesség, hogy E91-esek voltak az utolsó Ikarusok is 2007-ben, mielőtt bezárták a nagy múltú gyárat.

Ez egy norvég E91-es, de körülbelül így néznek majd ki a BKV-s pédányok is az átfestés után (fotó: Øyvind Berg)

Magyar midik Rigában

A világhírű 200-as széria révén természetesen a lett fővárosban is ismerősen csengett az Ikarus név, vélhetően az E91-esekkel is elégedettek voltak, hiszen 2001 és 2004 között összesen százhatot rendeltek a típusból, ráadásul ezek is a legendás előd „volánsárga” színét kapták. 2010-ben már mégis lehetett olyan képeket látni, amin tucatnyi E91-es áll rendszám nélkül leállítva egy telephelyen. Ennek demográfiai okai voltak; a város lakosságszáma drasztikusan lecsökkent (2000-ben még 761 ezer fő, 2010-ben már közel 100 ezer fővel kevesebb), ráadásul pont az aktív korosztály vándorolt el, így egyszerűen már nem volt szükség ennyi buszra. A BKV tulajdonképpen már egy évtizeddel ezelőtt is lecsaphatott volna az akkor még viszonylag fiatal midikre, de 2017-ben is árultak egy nagyobb adagot, viszont még akkor se kellettek.

Egy Rigának gyártott példány még új korában, próbafutáson. Ki gondolta volna akkor, hogy egyszer majd visszatérnek Budapestre? (forrás: busztipusok.hu)

E91-esek Budapesten

Tavaly év végén érkezett hét rigai E91-es a BKV kelenföldi garázsába, a honosításuk jelenleg is folyamatban van. Szerettünk volna több információt is megtudni a buszokról (mikori gyártásúak, előző rendszám, mennyibe kerültek, mikor állnak forgalomba, várhatók-e további példányok), erre a BKV sajtóosztályától az alábbi választ kaptunk:

„Ikarus E91 típusú midibuszból hetet vásárolt társaságunk, ezekből várhatóan öt áll forgalomba, a maradék kettő pedig alkatrészbázisként szolgál majd. Az E91-esek forgalomba állása a jelenleg is midibuszokkal kiszolgált vonalakon a közlekedésszolgáltató jövőbeni megrendelése alapján várható. Mivel a járművek egyedenként eltérő, akár a fődarabokat is érintő mélységű felújításon esnek át, illetve légkondicionáló berendezést is kapnak, a forgalomba állásuk pontos időpontja jelenleg még nem ismert. Célunk azonban, hogy 2020 első negyedévének végéig az első példányok állományba kerüljenek. A korosnak mondható Ikarus 405-ösök selejtezéséről a megrendelő igényei, az E91-essel szerzett tapasztalatok és az egyéb midibuszok üzemkészsége alapján dönt majd az autóbusz üzemeltetési szakterület, ennek megfelelően a selejtezendő buszok darabszámát is a későbbiekben határozzák meg. A beszerzési és felújítási költségek a járművek állományba vételét követően összegezhetők, a teljes költségnek várhatóan a járművek beszerzési ára képezi majd a kisebbik részét.

Jelenleg tervezés alatt áll egy jelentősebb mini-tender, amelynek keretében a jelenlegi midibuszok kapacitását megközelítő befogadóképességű minibuszok beszerzése is várható. E járművek megjelenése a jelenleg midibusszal kiszolgált, de ehhez képest is alacsony utasforgalmú vonalakon várható a jövőben.”

2019. nyarán az elektromos üzeművé átalakított E91 is megfordult a BKV kelenföldi garázsában, ahova vontatva érkezett

Információink szerint a beszerzés hátterében az állhat, hogy a 2016-ban vásárolt elektromos Modulók rendelkezésre állása rendkívül alacsony (egyet már ki is vontak a forgalomból), de a tizenhat török gyártású Karsan Atak se vált be, a többszörösen felújított Ikarus 405-ösök pedig már nagyon öregek. Mint az a BKV válaszából kiderül, új, „normál” midibuszok beszerzésére a jövőben sincs túl nagy esély, inkább kisebb és olcsóbb Mercedes Sprinter kategóriájú buszokkal fejlesztene a cég.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!