Jön a vonat, fut a vonat: Zúgó robogás

iho/vasút   ·   2020.02.06. 20:00
1iptom88

Az összesen 1300 vasúti kocsi előállításáról szóló szerződés alapján az exportőri feladatokat Kelet-Európa legnagyobb vasútieszköz-gyártója, az orosz–francia tulajdonban álló Transzmasholding magyarországi leányvállalata, a Transzmasholding Hungary Kft. látja el, így a magyar áru- és szolgáltatásexport megvalósulása mellett a megállapodás jelentős járműgyártási kapacitás létrehozását is Magyarországra vonzza.

Az első két egyiptomi kocsi csütörtökön Szolnokon mutatkozott (képek: Vörös Attila)

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházási érték finanszírozásának feltétele az ötven százalék feletti magyar tartalom teljesítése – a tervek szerint az ügylet keretében 674, magyar származási bizonyítványú vasúti kocsit gyártanak majd hazánkban, és szállítanak le Egyiptomba. A több mint egymilliárd euró értékű üzlet értelmében ötszáz légjavítós és ötszáz légkondicionált harmadosztályú, száznyolcvan légkondicionált másodosztályú, harminc klímás másodosztályú, büférészes, valamint kilencven klímás, első osztályú jármű készülhet el. A Transzmasholding a dél-afrikai SME Exportsot bízta meg a hűtési, fűtési és légkondicionáló rendszerek szállításával.

Remot Dácsiával húzták ki őket a Járműjavítóból

Az első kész kocsi még a múlt év október–novemberében, Oroszországban túlesett a statikus próbákon: a tveri gyár és a magyar Közlekedéstudományi Intézet szakemberei közösen végezték el a forgóváz és a kocsiszekrény szilárdsági tesztjeit, továbbá megvizsgálták az elektromos berendezéseket, a szellőzést, a WC-ket és a vízrendszert is. A magyarországi tesztek keretében a kerékterhelést, a kocsiszekrény tömegét, a kocsiszekrény és a forgóváz mozgását, a külső és belső zajszinteket, a fékrendszert, valamint a normál nyomtávú protojármű viselkedését vizsgálják dinamikus futás közben a MÁV vonalain.

Első eresztésben a CRS továbbítja a két, Tverben épített, harmadosztályú prototípus személykocsit. A decemberben útnak indított, a fehérorosz–lengyel határon egy időre feltartóztatott járművek egyébként januárban, tréleren érkeztek a szolnoki Bi-Ka Logisztikai kft. telephelyére, majd innen tovább az iparvágányon a MÁV szolnoki járműjavítójába. A megfékezettségre való tekintettel a CRS Laminátkája CRS kocsi+egyiptomi kocsi+egyiptomi kocsi+CRS kocsi összeállításban indult el a tesztvonattal a tervezett, Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc–Hatvan és vissza útvonalon csütörtök késő délután.

Mivel Dunakeszi és Csepel gyártási telepként egyelőre nem jött össze a Transzmasholdingnak, egyelőre talány, hogy a járművek hol készülnek majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek