Júniusban kevesebb, az első fél évben viszont több új autót vettünk

MTI   ·   2019.07.01. 16:10

Júniusban 13 ezer 577 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, négy százalékkal kevesebbet a tavaly júniusinál, az idei első hat hónapban pedig 74 ezer 543 gépkocsit, a növekedés öt százalékos volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján hétfőn. A kormány nagycsaládosokat támogató autóvásárlási programja érdeklődési szinten már látszik, a valós piaci folyamatokat július után lehet majd értékelni.

Az MGE szerint továbbra is kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével és azzal, hogy a Nyugat-Európában levetett és szubvencióval cserélt korszerűtlen dízel és benzines autók ne árasszák el az országot.

Júniusban 2226 új kishaszongépjármű került forgalomba, négy százalékkal több, mint tavaly júniusban. Az első hat hónapban huszonkét százalékkal nőtt az új kishaszonjárművek eladása az előző év azonos időszakához képest: 12 ezer 904 járművet helyeztek forgalomba. A kishaszonjárművek piaca szintén elmaradt időarányosan az MGE előrejelzésétől. Az egyesület továbbra is szorgalmazza a vegyes használatú kishaszonjármű kategória újbóli bevezetését.

Új nagyhaszongépjárművekből júniusban 791 került forgalomba, negyvenkilenc százalékkal több az egy évvel korábbinál, az idei első hat hónapban pedig 3456, ami két százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. Az MGE a növekedési hitelprogram eredményeképpen a tavalyi éves teljesítmény megismétlését valószínűsíti e szegmensben.

Az új autóbuszok eladása júniusban tizenhat százalékkal nőtt a tavaly júniusihoz képest: huszonkilenc buszt helyeztek forgalomba, az első hat hónapban pedig háromszázharminckilencet, ami öt százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva.

Új motorkerékpárból 413 került forgalomba júniusban, három százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az első hat hónapban 2399 motort helyeztek forgalomba, ami harmincöt százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az egyesület szerint az előrejelzés feletti időarányos értékesítés ellenére is még alacsony a forgalomba helyezés. Bizakodásra ad okot az MGE szerint a bázissal szembeni jelentős növekedési trend, és továbbra is létfontosságúnak nevezték a robogó azonosítás megoldását.

A Carinfo.hu adatai szerint az új személygépjárművek és kishaszonjárművek összesített értékesítési listáját idén júniusban a Suzuki vezeti 16,6 százalékos piaci részesedéssel, a Ford (11,9 százalék) és az Opel (8,06 százalék) előtt, az első félévi sorrend ezzel azonos. Az első félévben 11 ezer 698 Suzukit adtak el, 13,38 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Fordból 11 ezer 126-ot értékesítettek, 12,72 százalékkal többet, Opelból 6546-et, hét és fél százalékkal többet, mint 2018 első hat hónapjában.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek