Kamionellenes hadjárat Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.10.04. 09:00
myto_01

Aggódnak a csehországi települések önkormányzatai, mert attól tartanak, hogy a jövő évre tervezett fizetős útszakaszok kibővítése miatt a kamionok kerülő útirányokat használnak majd, hogy kikerüljék a fizetős szakaszokat. Csehországban összesen 1 468 kilométer útszakasz útdíjköteles a kamionoknak és az autóbuszoknak, ezen kívül további 234 kilométer elsőrendű közút is útdíjköteles.

Annak elkerülésére, hogy a kamionok és tehergépkocsik a fizetős, elsőosztályú főutak helyett a másod- és harmadrendű főutakat használják, a cseh közlekedési minisztérium azt tervezi, hogy kitiltja az alsóbb rendű főutakról a kamionokat. A minisztérium a nem fizetős elsőrendű főutakat (körülbelül 900 kilométer) figyeli majd hat hónapon keresztül, és amennyiben beigazolódik, hogy a tehergépkocsik ezeket a szakaszokat elkerülő útnak használják, akkor ezekre a szakaszokra is kiterjesztik az útdíjfizetési kötelességet.

A kamionforgalom visszaszorítása érdekében azt is tervezik, hogy vasárnap kamionstopot vezetnének be azzal, hogy a már belföldön tartózkodó kamion a kirakodás helyszínére még eljuthatna, új fuvart viszont már csak másnap, hétfőn kezdhetne.

2019. december 1-jén teljesen új, műholdas követési technológiára vált a csehek útdíjfizetési rendszere. Az eddigi útdíjrendszert üzemeltető osztrák Kapsch vállalat helyébe a CzechToll/SkyToll cseh–szlovák konzorcium lép. Az új, műholdas technológián alapuló útdíjrendszer üzemeltetési költsége jelentősen alulmúlja a korábbiét. Egyes számítások szerint eléri az egymilliárd koronát (hozzávetőlegesen 13 milliárd forint) az éves költségmegtakarítást mértéke. Az új útdíjrendszerbe szeptember 22. óta eddig 38 ezer gépjármű és négyezer fuvarozó vállalat regisztrált online.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek