Katasztrófa Pakisztánban

iho/repülés   ·   2012.04.20. 17:39
nyito

Az AP-BKC lajstromjelű  Boeing 737-236 Advanced gépen 118 utas és 9 főnyi személyzet tartózkodott. A hírek szerint nem számíthatunk túlélőkre, mert a gép darabokra tört, és szinte teljesen elégett.

A repülőgéppel a B4-213 jelű, Karacsi–Iszlámábád járatot repülték, amikor a szerencsétlenség megtörtént. A repülőgéppel már a végső megközelítést végezték a pilóták a 30-as pályára, amikor Iszlámábádtól délre, a pályától 10 kilométerre, Jinnah Gardens mellett a földnek ütközött helyi idő szerint 18.50-kor. A mentőcsapatok elindultak, a kórházakat riasztották. A hírek szerint több, 5-10 ház is megsemmisült, a gép roncsai csaknem egy kilométer hosszan szóródtak szét.

Ebben a térségben nem ez az első, sok halálos áldozattal járó katasztrófa. 2010. július 28-án egy utasszállító repülőgép Iszlámábád városától északnyugatra hegynek ütközött és teljesen megsemmisült, a gépen 146 utas és hatfőnyi személyzet vesztette életét.

A Bhoja Airlines két Boeing 737-200 Advanced-családba tartozó gépet üzemeltet, AP-BKC és AP-BKD lajstromjelekkel, az AP-BKF lajstromjelű 737-430-as mellett. A mai B4-213-as járat volt a Karacsi–Iszlamabad desztinációt felavató első gép.

A gép roncsainak egy része a helyszínen <br>(fotó: Geo TV)

A repülőteret a mentőcsapatok távolléte miatt három órára lezárták, de már ismét fogad és indít gépeket.

A katasztrófa lehetséges okairól természetesen már felbukkantak az első, egymásnak erősen ellentmondó vélemények. Egyes szemtanúk szerint a gépet villámcsapás érte (a körzetben éppen viharos időjárás volt, erős villámlással), míg a pakisztáni belügyminiszter szerint a gép már a levegőben kigyulladt.

A Bhoja Air egyik 737-200-as veteránja <bnr>(fotó: historyofpia.com)

Az AP-BKD 2012. februárjában került a Bhoja Air légitársasághoz. A Boeing 737-236 Advanced típusú, PW JT8D-15A hajtóművekkel repülő gép gyári száma 23167, sorozatszáma 1074 volt. A gép 1984. december 13-án szállt fel először, majd a British Airways-hez került 1985. január 7-én, G-BKYI lajstromjellel. A gép 1999. június 6-án került a Comair-hez, ZS-OLB lajstromjelet kapva. A repülőgépet a dél-afrikai Johannesburg repülőterén állították le és tárolták 2011.januárjától. A gép innen került Pakisztánba, a Bhoja Air-hez idén február 24-én.

Kapcsolódó hírek