Kész Budapest legújabb ékszerdoboza

MTI/iho   ·   2017.09.16. 08:45
zugligeti_lovasut0

A műemléket eredeti állapotának megfelelően, de a mai kor követelményeihez igazítva építették újjá. A svájci villa stílusú egykori villamosmegálló korhű helyreállításán és a díszítőelemek megmentésén mintegy húsz építész és szakági tervező dolgozott. Az épület teljes műemléki felújítása, a pinceszint beépítése és egy új épületrész kialakítása a meglévő műemléki épület mögött a Zoboki Építésziroda tervei alapján 2016 decemberében indult el.

Járja be velünk az épületet! A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Demecs Zoltán)

A XII. kerület önkormányzata régóta tervezte az egykori lóvasút-végállomás újjáépítését, de a jelentős költségek miatt a fejlesztés csak külső forrás bevonásával jöhetett szóba. A Zugligeti út 64. alatt található, országos műemléki védelem alatt álló egykori lóvasútállomást így a Normafa rehabilitációjának részeként a magyar állam 600 millió forintos és az Európai Gazdasági Térség (EGT) Alap 300 millió forintos támogatásával újíttatta fel az önkormányzat, amely a fennmaradó részt állta a több mint egymilliárd forint összköltségvetésű fejlesztési projekthez.

A tervezéskor az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét felmérték, majd a kivitelezési szakaszban minden darabot egyenként vizsgáltak meg. A menthető elemek restaurálás, konzerválás után visszakerültek az eredeti helyükre, a súlyosan károsodott darabokból viszont azonos anyagból, azonos formában legyártva másolatot készítettek. Az épület gyönyörűen megmunkált részeinek – kő járófelületek, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátok – nagy része megmaradt, őrizve a XIX. század végi kézművesipar hagyományait.

A közlemény idézi Zoboki Gábor építészt, aki szerint az épület leglátványosabb része a két pavilon közti hajdani perontér és tetőszerkezete, amely az 1920-as majd 1940-es éveiben történt utólagos beépítés miatt teljesen „elveszett”. Az egykori utasvárót a régi fényképek alapos tanulmányozásával és korabeli hasonló épületek szerkezeteinek elemzésével rekonstruálták úgy, hogy a korábban oldalról nyitott várakozó csarnokot a tervezők hatalmas üvegfalakkal zárták le. Így egyrészt a hajdani tér újra átélhetővé vált, másrészt az épület egyben látványos, használható belső teret is nyert. Az új tetőszerkezet egyedi mérnöki konstrukció, a megmaradt fedélszéket elemeire kellett szétszedni, majd alapos vizsgálat után újították fel a teljes szerkezetet.

A megújult épületbe költözik a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, továbbá időszaki kiállításoknak, a Normafa alsó kapujaként információs pontnak, valamint vendéglátóhelynek is biztosítanak helyet. A hegyoldalba vájt új épületrészt egyebek mellett multimédiás oktatóteremként, tudományos kutatóhelyként, filmvetítések és kisebb konferenciák helyszíneként lehet majd használni.

A Lovasút Kulturális és Rendezvényközpont most vasárnap, szeptember 17-én nyílik meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.