Az 1990-ben alapított Eurotrade Kft. 1995-ben értékesítette első Tatra haszongépjárművét, két évvel később vezérképviseleti szerződést írtak alá a cseh gyártóval, a megcélzott részesedés a legalább háromtengelyes, összkerékhajtású tehergépkocsik piacának fele.

Tatrák sora az Eurotrade telephelyén. A képre kattintva galéria nyílik (forrás: Eurotrade)

Az ünneplésen túl erről is szólt az a nagyszabású rendezvény, amelynek díszvendége Radek Strouhal, a Tatra gyár vezérigazgatója és Karel Loprais, hatszoros Párizs–Dakar-bajnok volt. Az Eurotrade telephelyéhez közeli kavicsbányában a vendégek kipróbálhatták az új Tatra Phoenix teherautót, és a Dakar-győztes járművel is tehettek egy kört.

Nagy volt az érdeklődés az új Phoenix iránt

A rendezvény járműbemutatóján nyolc, különféle Tatra Phoenixet állítottak ki, voltak 6×6, 8×6 és 8×8 hajtásképletű, szimpla- és duplafülkés, billenőplatós és UDS felépítményű kocsik, valamint a kopřivnicei járműgyártás százhuszadik évfordulójára készített – természetesen százhúsz – limitált szériájú Tatra Präsident autók egyike is ott pózolt. Extrém érdekességként a Tatra speciális felfüggesztésével és futóművével gyártott homokfutót is bemutatták, és – mivel cseh gyártóról van szó – a sörözés sem maradhatott el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!