Kínai segítséggel épülhet vasút Nigériában

iho   ·   2014.05.22. 07:45
400px_nigeria_coastalrailwaymap

Az Atlanti-óceán részét képező Guineai-öböl mentén futó pálya létrehozásáról még 2010-ben egyezett meg Nigéria szövetségi közlekedési minisztériuma és a kínai China Civil Engineering Construction Corp (CCECC) mélyépítő vállalat. A tényleges megvalósításról szóló keret-megállapodást május elején írták alá a felek. A projekt részleteiről hamarosan meg is kezdődhetnek a tárgyalások a két partner között, ezután köthetik meg a végleges kivitelezési szerződést. A CCECC a kontraktus értékét 13,12 milliárd dollárra becsüli – írja a Railway Gazette.

Az új, a Guineai-öbölhöz közel futó vasútvonal nyomvonalterve<br>(forrás: CCECC Nigeria)

Az 1385 kilométer hosszú vasútvonal a Nigéria délnyugati részén található, húszmillió lakossal bíró egykori fővárosát, jelenlegi gazdasági központját, Lagost fogja összekötni a délkeleti Calabar városával, miközben érinti Benin City, Warri, Port Harcourt és Aba városait, valamint az ország olajkitermelésének központját, a Niger-deltát. A tengerpart közelében haladó egyvágányú pálya tíz nigériai tagállamban huszonkét állomást fűz majd fel. Az engedélyezett legnagyobb sebesség százhúsz kilométer per óra lesz.

A CCECC szerint a vonal a jövőben a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) tagországait összekötni tervezett vasútvonal egy szakaszává is válhat. A CCECC Kelet-Afrikában is befektet a vasútépítésbe: már folynak az etióp főváros Addisz-Abebát a szomszédos Dzsibuti fővárosával összekötő vasútvonal építési munkálatai a kínai vállalat támogatásával. Az elmúlt húsz év során kínai vállalatok segítségével 4500 kilométernyi vasúti pálya épült vagy újult meg a világ jelenleg hetedik legnépesebb államaként számon tartott Nigériában – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek