Kivonul a tőzsdéről a BILK, zártkörű részvénytársasággá alakulnak

iho   ·   2020.07.06. 18:00
bilk-400

A vállalat 2018-ban alakította át működési formáját azzal a szándékkal, hogy értékpapírjai 49 százalékát a börzén értékesítse, majd szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulva növelje tovább jövedelemtermelő képességét. Közölték: a részvények zártkörű értékesítése eredmény nélkül zárult, mivel az eljárás során nem jött létre a SZIT törvény által elvártakkal is összhangban lévő, optimális befektetői struktúra megfelelő ár mellett.

„A társaság a racionalitás határáig kitartott eredeti szándéka mellett, folyamatosan elemezte a befektetői környezetet és azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek szükségesek az értékpapírok pénzpiaci értékesítésére vonatkozó döntés meghozatalához” – fogalmaztak a közleményben. A tulajdonosok végül úgy ítélték meg, hogy a pandémia következtében kialakult nemzetközi gazdasági visszaesés olyan jelentős hatást gyakorolt a befektetőkre, ami a részvények kivezetésére vonatkozó döntés meghozatalához vezetett.

A társaság fejlődése és jövedelemtermelő képessége az értékpapírok kereskedésének hiányában is töretlen volt: bérbeadható raktárkapacitása 2018-ban 3800 négyzetméter raktárral, 2019-ben további, 19 ezer 800 négyzetméter területű raktár-, és 1500 négyzetméter irodaterülettel bővült, és jelenleg eléri a 207 ezer 328 négyzetmétert. A vállalat árbevétele 2018-ban meghaladta a 12 millió eurót, 2019-ben a 13,3 millió eurót, az EBITDA 2019-ben húsz százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

A BILK raktárváros kapacitásai iránt a jelenlegi gazdasági körülmények között is állandó és növekvő a kereslet: a kihasználtsági mutató a 2018. évi kivételesen magas 98,7 százalékról 2020-ra tovább javult és meghaladta a 99,1 százalékot. A logisztikai központ nem merítette ki a kapacitásbővítés tartalékait, előkészített egy újabb, 9600 négyzetméter területű raktárcsarnok létesítésére vonatkozó fejlesztést.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek