A debreceni repülőtér forgalma a menetrendszerinti járatok elindítása óta, 2012-től folyamatosan nő. 2018-ban már 380 ezer utas vette igénybe a reptér szolgáltatásait, 2019 pedig példátlan növekedést hozott a légikikötő életében: a debreceni az ország második legforgalmasabb reptere lett, a régióban pedig 2019-ben megszerezte az első helyet. Papp László debreceni polgármester szerint az elmúlt évek folyamatos utasforgalom-növekedése azt bizonyítja, hogy helyes döntés volt a 2010-es évek elején érdemi lépéseket tenni a menetrendszerinti járatok elindítására.

Az önkormányzat a repülőteret üzemeltető cégben 2019-ben visszaszerezte a többségi tulajdont, és hetvenöt százalékban tulajdonosa lett a reptérnek. Idén jelentős fejlesztési program kezdődhet a reptéren, amelynek értelmében a beruházásokhoz 3,1 milliárd forintot biztosít a kabinet. A kormány a fejlesztéseket 2 milliárd 350 millió forinttal támogatja, a forrás huszonöt százalékát pedig az önkormányzat biztosítja.

A repülőtéren tűzoltólaktanya épül, beszereznek két új tűzoltó járművet, átalakítják, bővítik a jelenlegi terminálépületet és az utasbiztonságot növelő eszközöket vásárolnak. Jövőre elindítják egy új, 1,5-2 millió utas biztonságos kezelésére alkalmas terminál tervpályázatát és egy teljesen új kifutópálya tervezési eljárását is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!