Kongresszus a vasúti informatikáról

iho   ·   2016.10.18. 16:30
00kicsi

A hiánypótló rendezvény egyedülálló módon összpontosít a gördülőállományhoz, az állomásokhoz és a – kettő között elhelyezkedő – Train to Ground alkalmazásokhoz kapcsolódó informatikai, távközlési, biztonságtechnikai és automatizálási rendszerekre, fejlesztésekre. Ezeken belül is kiemelt hangsúlyt kap a fórumon a az Internet of Things (IoT) hódítása a vasúti területen.

Bóna Péter, a szervező Com-Forth Kft. ügyvezető igazgatójának megnyitója (fotók: Cselényi-Szabó András)

Bóna Péter, a szervező Com-Forth Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében kiemelte: a Rolling-Net elsődleges célja, hogy a számos, vasúti témájú konferencia közepette közelebb hozza egymáshoz az IoT forradalom eredményeit, és azt a változásokra, mérete és struktúrája miatt eleve nehezen reagáló, nehézkes iparágat, amit úgy hívnak, vasút. Ezért vállalkoznak a legkülönbözőbb informatikai megoldások bemutatására, és segítséget adnak ahhoz, hogy a közeg szereplői minél jobban megismerjék egymást. Bóna kiemelte, az ipari internet jelentősége felbecsülhetetlen; ha alkalmazása révén csupán egy százalékkal sikerül csökkenteni a vasúti kiadásokat (fejlesztés, karbantartás, üzemeltetés, és így tovább) terén, az világméretekben és 15 évnyi kifutási időt feltételezve mintegy 27 milliárd (huszonhétmilliárd!) dollár megtakarítást feltételez.

Jelenetek a kongresszusról

A konferencián - amely szerdán, a Stadler szolnoki gyárának meglátogatásával zárul - előadások hangzanak el például a CCTV rendszerekről, a kötöttpályás közlekedés egyidejű felügyeletéhez alkalmazott Scada megoldásokról, a vasúti szektorhoz kapcsolódó üzleti intelligenciáról, továbbá a kiber-fizikai rendszerek és lehetséges vasúti alkalmazásaik témakörben.

Terveink szerint a Rolling-Net legfontosabb megállapításait az Indóház decemberi kiadásában tesszük közkinccsé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek