Megkerülhetővé válhat vasúton Magyarország

iho/vasút   ·   2012.02.08. 13:10

Az év végén írták alá a V0-s, a Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányának tervezési szerződését. A projekt valamilyen formában történő megvalósítása elengedhetetlen a magyarországi vasúti áruszállítás versenyképességének fenntartásához – írja a Világgazdaság.

Az északi irányon Záhony forgalma a töredékére esett vissza, ugyanakkor Ágcsernyőé jelentősen nőtt, még a gazdasági válság idején is. A déli irányon csaknem háromszorosára emelkedett a kelebiai vonal forgalma, ez pedig egyértelműen a déli átrendeződés kezdetét jelenti. Bíró Koppány Ajtony, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára a lapnak azt mondta: ha Magyarország nem tesz semmit, pár év múlva vasúton gazdaságosan megkerülhetővé válik, és akkor további drasztikus forgalomvesztésre számíthat a magyar vasúti áruszállítási szakma. Ugyanis északi és déli szomszédainknál egyaránt folyamatban vannak olyan fejlesztések, amelyek keretében kiépülnek az elkerülő áruszállítási irányok.

A javasolt új vasútvonal emelt sebességű kapcsolatot biztosítana a páneurópai korridorok részeit képező fővonalak között, és tehermentesítené is a Budapestre vezető vasútvonalakat, szabad kapacitásokat biztosítva az elővárosi vasúti közösségi közlekedés fejlesztése számára. Emellett fontos szempont, hogy a magyarországi Duna-szakasz hídhiányos, sem vasúti, sem közúti átkelő nincs kellő számban. A javasolt projekt célja a fentieken túl a vasúti áruszállítás sebességének számottevő növelése is. Az infrastruktúra jelenlegi adottságai mellett a tehervonatok túlnyomó többsége ugyanis Budapestre érkezik vagy onnan indul. A főváros közelében pedig a megnövekvő személyszállítási igények miatt esetenként várakozásra kényszerül, majd jelentős időt felemésztő rendezésre szorul.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.