Megnéztük a Málenkij robot emlékművet

Vörös Attila   ·   2017.03.10. 11:15
68gulag

Nemrég avatták fel a ferencvárosi pályaudvar mellett létesített Málenkij robot-emlékhelyet. Az emlékművet a már vagy ötven éve ott lévő brutális vasbeton-óvóhely felturbózásával építették fel: rábiggyesztettek két fél és egy egész ősrégi teherkocsit, a tetejéről pedig láncok és szögesdrótok lógnak le. Körülötte hófehér kaviccsal terítették le a területet, sötétben díszvilágítás emeli ki a mondanivalót.

Kékórában az emlékmű. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből!

Az emlékmű a gulág-táborokba elhurcoltak és az ott eltűntek emlékére épült, átadását a Gulág-emlékév zárására időzítették. A helyválasztás sem véletlen: Ferencvárosból indultak, de legalábbis érintették a pályaudvart azok a szerelvények, amelyekkel a szovjet munkatáborokba deportálták az elfogottakat. A Wikipédia adatai szerint hétszázezer magyart hurcoltak el, közülük háromszázezren vesztek oda a gulágon. Az emlékművet állami támogatással a Kommunizmus Bűnei Alapítvány állíttatta.

Az emlékhely

Maga a vasbeton légókocka négy szintes, a belsejében múzeumot szándékoznak majd kialakítani. Az Index 2009-es cikke szerint a gépészet érintetlen, minden működik, van áram, telefonvonal, szellőzés is! És ez nem egy „az ellen nem véd”-típusú ojjektum: a másfél-két méter falvastagságú monstrumot nemcsak rombolóaknák, hanem biológiai, vegyi sőt atomtámadás ellen is felvértezték! Ahogy a dunaújvárosi kikötőben, itt is az történhetett: csak azért áll még a kolosszus, mert nem találtak senkit, aki nekiállt volna a lebontásához...

Az emlékműbe épített kocsik eredete kérdéses. Ránézésre olyan szabvány G kocsik, amelyekből több ezer közlekedett nemcsak a magyar, hanem a többi európai vasúthálózaton is. A művet készítő szobrász üzleti okokra hivatkozva nem kívánt portálunknak nyilatkozni a kocsik eredetéről, de szakértőnk szerint nem eredeti, történeti értékkel bíró, hanem – talán nem is Magyarországon – utángyártott torzókról lehet szó.

A vasúti légoltalmi létesítményekkel az Indóház 2017 februári száma részletesen, bővebb cikkben is foglalkozik.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek