Új teherkocsikkal szállíthat sót a Donau Chemie-nek az RCG
Az ÖBB Rail Cargo Group az osztrák vegyipari vállalattal és innovatív gyártókkal közösen hozta létre a korszerű, ellenálló, Talns sorozatú járműveket.
Az ÖBB Rail Cargo Group az osztrák vegyipari vállalattal és innovatív gyártókkal közösen hozta létre a korszerű, ellenálló, Talns sorozatú járműveket.
A legalább háromszáz nyitott vagont vasútépítésekhez fogja felhasználni a belga vasúti infrastruktúra-kezelő.
Az állami vasúti gyártó Türasaş a török hadsereg számára hozott létre katonai járműveket szállítására alkalmas vagont. Konténert is cipelhet.
A beruházást a magyar Acemil Zrt.-vel együttműködésben hajtanák végre. A cél mozdonyok, motorvonatok és teherkocsik gyártása az európai piacra, már 2025-től.
A rendszer a rendezőpályaudvarokon való haladás közben olvassa le a járművek fontos üzemelési adatait, még hatékonyabbá téve a vasúti árufuvarozást.
Az előrejelzések szerint 2028-ig évi 2,6 százalékos növekedés prognisztizálható a vasútipar markáns ágazatának globális piacán, de ez még messze van a 2018–23-as időszak fejlődési rátájától. Kifejezetten rosszul áll az európai intermodális szállítmányozásban használt vasúti kocsik szénája.
Az MSC megvenné a Wärtsila korábbi trieszti üzemét, olasz szakszervezetek azonban arra panaszkodnak, hogy a hajómotorokat gyártó finn cég akadályozza az akvizíciót.
Az Sgggrs sorozatú járműveket az állami tulajdonú mozdony- és vasútijármű-gyártó Türasaş építette.
A nemzeti vasút Ukrzaliznyicja (UZ) üzemei 7088 teherkocsit hoztak helyre január elejétől április végéig.
A világ legnagyobb vasúti gyártója, a kínai CRRC meg akarta hódítani az amerikai vasútijármű-piacot. A kínaiak furfangjára viszont idővel rájöttek.
A széles nyomtávú járművekkel zúzottkövet tervez szállítani a litván nemzeti vasúttársaság árufuvarozó üzletága, megerősítve piaci helyzetét az országban.
Az ukrán vasúttársaságnál az európai típusú gabonaszállító vagonok, valamint a fedett, de gabonaszállítóként is használható, univerzális kocsik előállítása lesz a prioritás.
A vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó vállalat spanyolországi leányvállalata 17,3 millió eurót kap a NextGenerationEU programon keresztül új vasúti teherkocsik beszerzésére.
A svájci szövetségi közlekedési hivatal kiadta a típusengedélyt az SBB Cargo tehervonatain végzendő automatikus próbákhoz.
A litván nemzeti vasúttársaság árufuvarozási üzletága hamarosan ötszáz új gabonaszállító kocsival bővíti kapacitásait.