Az egész Európát sőt, a világközvéleményt megrázó esemény második évfordulóján az egyik helyszínen, Dél-Franciaországban megemlékezések zajlanak az áldozatok családtagjai részvételével, közben a katasztrófát a vizsgálat szerint előidéző másodpilóta apja Berlinben, sajtótájékoztatón akarta tisztázni fiát a vádak alól.

Mint erről akkor és azóta is többször beszámoltunk, a Germanwings A320-asa Barcelonából tartott Düsseldorf felé, amikor a gép váratlanul süllyedni kezdett, majd sebességét növelve, a földi irányításra nem reagálva, az Alpok egyik hegyláncának csapódott, a gépen lévő 150 emberből senki nem éte túl a  történteket. A mentőalakulatok megtalálták a fedélzeti rögzítőket, és ezek vizsgálata után, a baleset bekövetkeztéhez képest váratlanul gyorsan, az illetékes francia ügyész Andreas Lubitz  másodpilóta öngyilkosságában jelölte meg az esemény okát, aki nem engedte vissza a kabinból vécére távozott kapitányt, illetve senki mást, nem reagált a francia légvédelem és más gépek hívásaira sem, hanem a gép rendszereit felhasználva nekivezette az utasszállítót a hegyeknek. A gyors ítéletet az egy évvel később, a rögzítők, a radaradatok és a lefoglalt orvosi iratok, köztük a pilóta széttépett táppénzpapírjai alapján is megerősítette a depresszió és az öngyilkosság teóriáját, és jónéhány fontos ajánlást tett a repülőszemélyzetek pszichikai szűrésűre, illetve arra, hogy ezen túl senki ne maradhasson semmilyen körülmények között egyedül a pilótafülkében.

Az apa, Günter Lubitz szerint kizárt, hogy Andreas Lubitz öngyilkosságot követett volna el. A fia szerinte 2013-ra, amikor a légitársaság állományba vette, már úrrá lett a  depresszióján, és a baleset idején kizárólag szemproblémái miatt járt feltűnően sokat orvosokhoz. Szerinte egyetlen orvos sem találta már nyomát öngyilkos hajlamnak Andreas Lubitz személyiségében, és kifogásolta, hogy a fia egészségi állapotára vonatkozó papírokat a vizsgálat során lefoglalták.

A 62 éves Lubitz azt a teóriát hangoztatja, ami már korábban is felbukkant a katasztrófa óta, miszerint valójában a pilótafülkében egyedül tartózkodó másodpilótát valamiféle mérgezés, a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint szénmonoxid-ártalom érte, és emiatt következett be a katasztrófa. Kétségtelen, többször bekövetkezett már, hogy a hajtóművektől a túlnyomást biztosító kondirendszerbe szerves foszfátokat tartalmazó mérgező anyag került, mert a hajtómű olajából műszaki hiba miatt forró gázok jutottak át az elvezetett levegőbe. Emlékezetes például a British Airways másodpilótájának általunk is ismertetett ügye, akinek kórbonctani vizsgálata meg is erősítette ezt a feltételezést, tehát hogy halálos betegségét a belélegzett szervesfoszfátok okozták. Csakhogy Richard Westgate esetében hosszan tartó betegségről volt szó, nem valamiféle olyan rosszullétről, amely egyik pillanatról a másikra teljesen leblokkolta volna a pilóta cselekvőképességét.

A pilótafülke hangrögzítőjének és a repülési adatrögzítőnek a tanúsága szerint, és ez alapvetően ellentmond az elájult pilóta teóriájának, Lubitz ráadásul nem csak hogy életben volt és rendesen lélegzett az utolsó percekben, amikor nem engedte be a fülkébe behatolni próbáló kapitányt, és nem válaszolt a rádióhívásokra, hanem aktív is volt egészen a végső másodpercekig. Tizenegy perccel a becsapódás előtt, és másodpercekkel azután, hogy a kapitány elhagyta a pilótafülkét, a repülésvezérlő egységen (Flight Control Unit) Lubitz a 38 ezer lábnyi magasságtartás helyett a célmagasságot 100 lábra állította, majd ezután reagált arra is, hogy a süllyedési utasítást észlelve a robotpilóta alapra vette vissza a hajtóművek teljesítményét, ezt „korrigálandó”, a másodpilóta a gépet inkább gyorsította, ami megintcsak nehezen elképzelhető valamiféle gázoktól bódult állapotban. A sebességet ezután a pilóta még többször állította, a jelek szerint mindig nagyobb és nagyobb értékre, amíg a levegőhöz viszonyított sebessége a gépnek el nem érte a 345 csomót, amivel végül a földnek ütközött.

Nem igazán működik a rosszullét, ájulás, öntudatlan cselekvés teóriája ahhoz képest sem, hogy Lubitz már az oda úton, Düsseldorf és Barcelona között is, egyszer rátekerte a magasságot 100 lábra, de aztán mégis visszatekerte a kívánt utazó magasságba, és ez megintcsak akkor történt, amikor a kapitány elhagyta a fülkét.

A család által megbízott repülési szakújságíró, Tim van Beveren a sajtótájékoztatón kifejtette: egyszerű műszaki hiba okozhatta, hogy a pilótafülke ajtaját kívülről nem tudták megnyitni, miközben az ő verziója szerint Lubitz eszméletlen volt és ezért nem tudta kinyitni az ajtót (ehhez egyébként nem kell sokat mozogni, a műszerfalon van a kapcsolója). Beveren állítását az FDR adatai erősen cáfolják, hiszen a bezárt másodpilóta több más műveletet mégiscsak végre tudott hajtani a műszerfalon, miközben az ajtónak ott is van kapcsolója.

Ehhez képest Beveren szerint az sem bizonyítható, hogy valóban Andreas Lubitz ült volna a katasztrófa preceiben egyedül a pilótafülkében.

Beveren azt is állítja, hogy abban a légtérben más gépek is süllyedtek, nemcsak a Germanwings járata, illetve hogy turbulencia okozta a gép süllyedését. Ezt azonban erősen cáfolja a rögzített rádióforgalmazás, egyébként pedig az biztos, hogy Lubitz járata nem kapott utasítást sem meredek süllyedésre, sem a sebessége növelésére, viszont a Flight Control Unit valóban át volt állítva száz lábra.

Ha mérgező anyag kerül a belső levegő-rendszerbbe, azt nem érezheti meg csak egyetlen ember, hívják fel a figyelmet a szakértők. Ha a pilótafülkében valamiféle gyanúja lehet az ilyesfajta veszélynek, az első, amit meg kell tenni, az az oxigén-álarc felvétele, amelynek révén a kondirendszertől függetlenül, külön palackokból kapja a repülőszemélyzet a tiszta oxigént, Lubitz nem vette fel az álarcot.

Viszont az is kiderült, hogy napokkal a végzetes repülés előtt, egy orvosi vizsgálat során munkavégzésre alkalmatlannak minősítették, és az is kiderült, hogy a fiatal másodpilóta, akinek valóban voltak szemproblémái, attól tartott, hogy meg fog vakulni.

Mint erről portálunk a katasztrófát követően is beszámolt, a Germanwings tragédiája előtt is volt már rá példa, hogy egy pilóta szándékosan, az öngyilkosság tömeggyilkosságba torkolló formájaként vet véget a saját és a gépen lévők életének is.

2013-ban Namíbiában szenvedett titokzatos katasztrófát a LAM Mozambique Maputo–Luanda járata: mint azt a vizsgálat megállapította, azután, hogy az egyik pilóta elhagyta a pilótafülkét, a másik pedig megpróbált visszajutni, sikertelenül. Közben pedig a bent maradt pilóta a robotpilóta üzemmódját magasságtartásról süllyedésre kapcsolta át, többször manipulált az elérendő magasság beállításával, illetve többször lekapcsolta majd visszakapcsolta a tolóerő-automatát, egészen addig, amíg az E-190-es a földnek nem csapódott.

Emlékezetes esemény volt az Egypt Air 767-esének katasztrófája, a gép New Yorkban szállt fel és ugyancsak akkor kezdett zuhanásba, amikor az egyik pilóta nem volt a helyén, aki még vissza tudott jutni a pilótafülkébe, onnantól viszont sikertelenül birkózott a kormányokért, a gép irányításáért a másodpilótával. Az egyiptomi hatóságok azóta sem ismerik el az öngyilkosság tényét. 1997 decemberében a Silkair légitársaság egyik 737-esének kapitánya vitte végzetes zuhanásba a gépet, miután a másodpilóta kiment a fülkéből, és miután a kapitány lekapcsolta a repülési adatrögzítőt és a pilótafülke hangrögzítőjét is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!