Modern motorkocsit faragnak két Miskolcról selejtezett villamosból

iho/vasút   ·   2016.02.04. 18:45
400px_mvk_sgp

Az ex-bécsi villamosok tizenkét éven át szolgálták a borsodi megyeszékhelyet, ez idő alatt hozzánőttek a város utcaképéhez. 2015. nyár végén Miskolc és a város tömegközlekedését végző Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) kreatív alkotói pályázatot írt ki a bécsi villamosok turistalátványosságként való megőrzésére. A pályázat lezárult, a nyertesek hetvennégy érvényes alkotás közül kerültek ki. Az MVK Zrt. hat villamost jelölt ki a pályázati ötletek megvalósítására, közülük kettő születhet újjá hamarosan, nem messze korábbi szolgálati helyüktől, hiszen a pályázat egyik győztese, a miskolci Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány vásárolta meg őket.

Miskolc két régi SGP-villamosa alapítványi támogatással, XXI. századi, környezetbarát meghajtású kisvasúti motorvonatként születhet majd újjá. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MVK Zrt. Facebook-oldala)

A 189-es és 195-ös pályaszámú kocsikat február negyedikén, csütörtökön szállították el az MVK telephelyéről az Északerdő Zrt. LÁEV Üzemigazgatóság telephelyére, Felső-Majláthra. A járműveket az alapítvány elektromos meghajtású, energiatárolós motorkocsivá fogja átépíteni, pályázati források segítségével. Az alapítvány a múlt emlékének megőrzését környezettudatosan valósítja meg, hiszen a korszerű hajtásrendszerrel felszerelt, zéró emissziós motorkocsi összhangban lesz a jelenkori Miskolc környezetbarát, „Green City”, azaz „zöld város” filozófiájával.

A jármű Miskolcon és a Bükkben, az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) pályáján fog majd közlekedni, várhatóan igazi turistacsalogatóként.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek