Múzeumok Éjszakája a LÁEV-en is
A turisztikai kisvasút június 21-én, 16 és 21 óra között folyamatos programokkal várja az érdeklődőket a miskolci Diósgyőr-Majláth forgalmi telepen.
A turisztikai kisvasút június 21-én, 16 és 21 óra között folyamatos programokkal várja az érdeklődőket a miskolci Diósgyőr-Majláth forgalmi telepen.
Június 7-e és 9-e között ünnepi, sűrített menetrend lesz érvényben.
Az Északerdő a LÁEV jelenéért és jövőképéért is felelős műszaki osztályvezetője Miskolc Város Napján vehette át az elismerést.
Az Északerdő Zrt. május 24-én, szombaton különvonatokkal ünnepli a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) kisvasúti napját.
Pálházán már március 15-én elindultak a keskeny nyomközű szerelvények, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton pedig április 5-ével kezdődik meg a tavaszi szezon.
Miskolc huszonegy pályázata szerzett Városmarketing Gyémánt Díjat, az elismeréseket a Digital Hungary által szervezett Digital Marketing Fórumon adták át Budapesten. A nyertes pályázatok közül három kötődik az Északerdő Zrt.-hez.
Újra különleges varázslat lengi be Lillafüredet, hiszen a festői helyszín immár tizenkilencedik alkalommal ad otthont a Mesebirodalomnak.
Az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút vasárnap ünnepelte kisvasúti napját. Ebből az alkalomból különvonatok indultak a menetrend szerinti vonatok által nem járt mahócai szárnyvonalra.
Január 27-én, szombaton az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút ismét elindítja hagyományos téli különvonatát, a Zúzmara Expresszt. A nagy érdeklődésre való tekintettel lesz ráadás nap is február 3-án.
Melyik az a gyümölcs, ami minden parkban terem, mégis Iránból importálják? Hogyan lesz izgalmas fogás a salátaboglárkából? Milyen íze van a hagymaszagú kányazsombornak? Kiderül az Ehető erdő című, most megjelent kötetből – a nyomok egészen a LÁEV-ig vezetnek.
Szeptember utolsó napján Andókútra lehetett utazni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén a vadászati érdekességeket felvonultató program során.
Augusztus 26-án, szombaton ismét különvonat közlekedik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalára.
Hivatalosan is átadták a tavaly befejezett nagyfelújítás után az idén 103 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasutat.
Szombaton elindultak a vonatok a frissen felújított Lillafüredi Kisvasúton, mi pedig végigfotóztuk.