Négy-öt millió forintot is fizethetnek a Volánok semmiért

Kengyel Kristóf   ·   2012.01.05. 15:00
vontatott

Korábban megírtuk, hogy a Volán-társaságok hiába várnak az évek óta halogatott MFB-hiteles buszaikra. Erre a cikkünkre válaszolt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.).

Az MNV arra a kérdésünkre, hogy mi az oka a járműbeszerzés késleltetésének, és mikor állhat forgalomba az első jármű, azt a választ adta, hogy a közösségi közlekedést érintő, nagy horderejű jogszabályi és szervezeti változásokra tekintettel az autóbusz-beszerzésekkel kapcsolatos döntések előkészítésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az MNV közös munkacsoportot hozott létre. A munkacsoport a Volán-társaságok járműbeszerzési javaslatainak komplex szemléletű, közbeszerzési, gazdaságossági, iparpolitikai, közszolgáltatási szempontú vizsgálatát követően tesz javaslatot a közbeszerzések elindítására, írja az MNV.

A régóta halogatják a járműcserét. Reméljük idén megindul a közbeszerzés<br>(fotó: Istvánfi Péter)

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a már eredményes pénzügyi tenderek után a Volán társaságok mekkora összegű rendelkezésre állási díjat fizetnek a hitelező bankoknak. Azt a választ kaptuk, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a közösségiközlekedés-fejlesztési hitelprogram leírásának megfelelően a rendelkezésre tartási jutalék 0,25 százalék évente, melyet a leszerződött, de igénybe nem vett hitelkeret után kell megfizetni.

Ez számításaink szerint 54 millió forintot jelent évente az igényelt (de buszra nem költött) summa után, ami havonta 4,5 millió forintnak felel meg. Évente pedig egy jól felszerelt helyközi autóbusz árának felel meg.

Végezetül azt a kérdést tettük fel, hogy a rendelkezésre álló összegből hány autóbuszt vásárolhatnak majd a Volán-társaságok. Erre a kérdésünkre az MNV azt válaszolta, hogy a társaságok a lefolytatott közbeszerzési eljárások által rendelkezésre álló hitelek és a sajáterős forrás összegéből összesen nagyságrendileg 500 autóbusz beszerzését tervezik. A beszerzendő járművek pontos száma természetesen függ a busztípusoktól és a pályázatok során realizálódó áraktól.

Kapcsolódó hírek