Németország búcsút int a régi dízeleknek

MTI/iho   ·   2018.03.01. 11:15
Masolat_-_0

A lipcsei szövetségi közigazgatási bíróság határozata szerint ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban. A bíróság döntése értelmében az önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján dönthetnek, és megtilthatják a használatot, de az arányosság elvének betartására ügyelniük kell, és a tiltás kizárólag végső megoldás lehet, ha más módot nem találnak. Azt is hozzátették, hogy az intézkedéshez nem kell új, szövetségi szintű szabályokat kidolgozni.

A rendelkezés, mely több millió járműtulajdonost érinthet Németországban, jelentősen befolyásolja a német járműpiacot, miután a korlátozások lehetősége miatt a járművek értéke csökkenhet. Ezzel a következménnyel a szövetségi kormány is számolt, de Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró szerint kártérítést senki követelhet, bele kell törődniük a döntésbe. A motorokat persze át lehet alakítani, ennek költsége a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel.

Az új rendelkezés jelentősen befolyásolhatja a német járműpiacot (fotók: DPA)

Egyelőre két város, Stuttgart és Düsseldorf ügyében döntött a bíróság, ám az ítélet irányadó a többi 17 nagyvárosnak is. A Deutsche Umwelthilfe (DUH) környezetvédő civil szervezet, mely a stuttgarti és düsseldorfi ügyet elindította, sürgeti a tiltás intézményének bevezetését. Arra hivatkoznak, hogy az elsősorban a dízelmotorok üzemelése révén keletkező nitrogén-oxid-szennyezés meghaladja a levegőminőségi előírásokban rögzített határértéket.

Az önkormányzatoknak most fel kell venniük a dízelüzemű járművek kitiltásának lehetőségét a levegőminőség javítását célzó intézkedési tervükbe. Stuttgartban mérlegelni kell a régebbi - például az Euro-4 környezetvédelmi besorolású - motorral működő járművek kitiltását. Itt az Euro-5 besorolású motorral szerelt járművek használatát legkorábban 2019. szeptember 1-jétől korlátozhatják. A határozat szerint bizonyos foglalkozási csoportokra és az érintett területek lakosságára kivételeket kell meg megállapítani.

Nagyjából 15 millió dízelautó van forgalomban Németországban, többségük hazai gyártmány. Ebből hatmillió az Euro-6 besorolású jármű, ezeket a tiltások nem érintenék. Összességében tehát mintegy kilencmillió autó használatát lehet korlátozni, ami nagyon magas szám a rendelkezés kritikusai – főleg a gépjárműpiac szereplői – szerint. Ráadásul több millió dízelüzemű kisbusz, autóbusz, teherautó és kamion is közlekedik a német utakon.

A Deutsche Umwelthilfe (DUH) környezetvédő civil szervezet sürgeti a tiltás intézményének bevezetését

A szövetségi környezetvédelmi hivatal indokai a következők: a nitrogén-dioxid egészségkárosító hatása miatt évente legalább hatezren halnak meg Németországban. Márpedig a nitrogén-dioxid-szennyezés több mint 60 százalékban a dízelmotoroknak tulajdonítható. Bár azt is elismerték, hogy a települések levegőminősége az utóbbi években javult az újgenerációs dízelmotorok alacsonyabb károsanyag-kibocsátása miatt. Ráadásul a Volkswagen-csoport körüli dízelbotrány okán végzett szoftverfrissítések több millió jármű kibocsátását csökkentették, és a dízelbotrány révén az újonnan forgalomba állított járművek között csökkent a dízelek aránya.

2017-ről végleges adatok még nincsenek, de az bizonyos, hogy a levegő minősége nem mindenütt javult eléggé. Valamennyi településtípust együttvéve nagyjából 70 kis- és nagyvárosban lehet határérték feletti a nitrogén-oxid-szennyezés, 50-ben csupán kismértékben a szakértői becslések szerint. Ezért jó alternatívát kínál a dízelek kitiltása a legszennyezettebb vagy legsűrűbben lakott településrészekről. A hamburgi szenátus közvetlenül a bírósági döntés után bejelentette, hogy kegy 580 méteres útszakaszról kitiltanak az átmenő forgalomból valamennyi dízelüzemű járművet, egy 1600 méteres útszakaszról pedig dízelmotorral működő teherautókat. Az intézkedést várhatóan április végén vezetik be.

A szövetségi kormány álláspontja szerint a dízelüzemű járművek kitiltása nélkül kell javítani a levegőminőségen, és ebben az elektromos járműhasználat lehet az egyik perspektíva. Barbara Hendricks környezetvédelmi és Christian Schmidt közlekedési miniszter elindított egy egymilliárd eurós (310 milliárd forint) programot, amelynek révén a helyi önkormányzatok a többi között elektromos meghajtású autóbuszokat vásárolhatnak, vagy új közlekedésirányítási rendszereket fejleszthetnek. Barbara Hendricks szerint az autógyártóknak is nagyobb részt kell vállalniuk a probléma megoldásából. A dízelbotrányban érintett járműveken nemcsak szoftverfrissítést, hanem hardvermódosítást is végre kell hajtaniuk, vagyis át kell alakítaniuk a motort.

A hamburgi szenátus egy 580 méteres útszakaszról már áprilisban kitilt valamennyi dízelüzemű járművet

A német autóipari cégek érdekképviselete (VDA) azonban ismét elutasította a szoftverfrissítésnél jóval drágább - becslések szerint gyártmányonként átlagosan 1300 euróba kerülő - átalakítást. Közleményük szerint a szoftverfrissítés sokkal gyorsabban elvégezhető, és 25-30 százalékkal csökkenti a jármű nitrogén-oxid-kibocsátását. Ők az „okos megoldásokban” látják a lehetőséget, például az elektromobilitás támogatásával illetve a közlekedésirányítás digitalizációjával kerülhető a dízelautók használatának tiltása.

A tiltás ellen foglalt állást a városi és települési önkormányzatok szövetsége (DStGB) is, mely szerint aránytalanul nagy terhet helyezne az önkormányzatokra a tiltott övezetek kijelölése és felügyelete. Csak Münchenben 130 ezer utcatáblát kellene kihelyezni, és magas költségekkel járna az adminisztrációt ellátó, új munkaerők finanszírozása is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek