Németországban a kerékpárokat egyre többen védik újfajta módon az eltulajdonítástól. A TrackR egy bárhol fel-, vagy rátapasztható, nyomkövető funkcióval bíró készülék, mérete a kéteurós érmével egyezik meg. Igény esetén egy kerékpáron is úgy eldugható. A TrackR-t kereső tolvaj elvégre ugyanolyan gyanús lehet, mint egy láncot, vagy lakatot fűrészelő egyén.

A TrackR belsejében egy Bluetooth-modul bújik meg, amely a vele társított mobiltelefonnal állandó összeköttetésben van. Amennyiben a két készülék közötti távolság túllépi a hatótávolságot, aktiválódik a riasztófunkció, egyben látjuk a TrackR legutolsó pozícióját is.



A készülékből már több mint három és félmilliót adtak el, számtalan sajtó- és szakvélemény méltatja képességeit. Valóban, a digitalizálás már eljutott odáig, hogy ne hátizsákunkban csörgő, többkilós lánccal, vagy kerékpárlakattal keljünk útra, hanem intelligens megoldásokat használjunk. Különösen, ha az csak négyezer forint körüli összeggel terheli meg a pénztárcánkat, ami egy jobb láncos zár ára. A készülékhez tartozó matrica felragasztása már eleve visszatartó erővel bír, bár egyéni stratégia kérdése, hogy a védelemre felhívjuk-e előre a figyelmet, vagy inkább hagyjuk a tolvajt belesétálni a csapdába.

A TrackR azért jelent áttörést, mert az eddigi szokványos, GPS-alapú, vagy rádiós berendezések ára borsos volt, és ehhez még a szolgáltatónak rendszeresen fizetendő díjat nem is számoltuk hozzá. Ezzel ellentétben az új berendezés pár perc alatt társítható az okostelefonunkkal és a védelem kész, a letöltött ingyenes applikáción keresztül máris látjuk a védendő objektum, eszköz helyzetét.

Egy probléma azért még akad: olyan helyet kell találnunk a kerékpáron, amely a tolvaj figyelmét biztosan elkerüli. Bár őseink is nyereg alatt puhították a húst, ott azért ne próbálkozzunk, mert ez a legelső hely, ami bárkinek az eszébe jut. Ugyancsak problémás lesz a helyzet, ha már minden, a kerékpáron fellelhető rejtett zug közismertté válik. Egyelőre azonban óra indul: ki tud jobb helyre dugni egy kéteurós érmét?

Ide nem tanácsos! Vagy ha mégis, akkor válasszuk a fekete színt!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!