2016 nyarának kezdete a kilencvenes évek első felének vörösbetűs dízelmészárszékéhez hasonlóan írja be magát a magyar vasút keserves időszakait megörökítő emlékkönyvekbe. Örökké emlékezzünk rá, hogy a MÁV-Start száműzi a sínekről a letétes sorba kényszerített klasszik Szergejeket, míg az M41-es sorozat számos tagjának már az „elfekvő” sem jut osztályrészül, lángvágó lesz a sorsuk! A hírek szerint Székesfehérváron, vagy még helyben Szombathelyen aprítják fel a létező legrégebbi Csörgőt, a 2102-est, de hasonló kilátások elé néz a 2109-es Szolnokon, a 2144-es Debrecenben, a miskolci 2155, 2181 és 2200 trió pedig napokon belül megy a sátoraljaújhelyi bontóba. A nem éppen fiatal dízelgépek sorsát egyrészt az egyre drágább karbantartás és emelkedő fenntartási költségek, másrészt az újjáéledő villamosítási láz – a 16-os számú, Hegyeshalom–Csorna–Porpác vonal tavalyi, a 17-es vonal felső, Szombathely–Zalaszentiván szakaszának idei, valamint több más vonal tervezett villamosítása – pecsételte meg.

Szomorú nap 2016. június 1-je az egykori M41-es, jelenleg 418-as dízelmozdony-sorozat kedvelőinek: a MÁV hivatalosan is törölte az állományból a még meglévő legrégebbi Csörgőt, az M41 2102-est. A legutóbbi Csörgő-selejtezés óta majd tíz év telt: a Kálmán becenevű M41 2195-ös Csörgőt 2007. január 17-én selejtezték és vágták szét Sátoraljaújhelyen, miután 2006. június 15-én Bátaszék és Pörböly között kamionnal ütközött.

Június 1-jével selejtezték a jelenleg legidősebb Csörgőt, az M41 2102-est. Sorsában több társa is osztozik hamarosan. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: Bors Zsolt)

A Ganz-MÁVAG-nál 1973-ban, 1573-as gyári számon, a DVM 7-1-es sorozat második példányaként elkészült 2102-es hivatalosan negyvenhárom évet húzott le a MÁV flottájában. A vasúttársaság 1973. április 28-án vette állományba. A gép a budapesti Hámán Kató – későbbi Északi – Vontatási Főnökséghez került, majd a nyolcvanas évek második felétől már Szentes környékén hajtották a vezérek. A legelső, 2101-es Csörgő, a „Challenger” 1998. augusztusi kiégését, majd 1999 végi selejtezését követően már a 2102-es számított a legrégebbi M41-esnek. A dízelgép 2007 körül került át Szombathelyre, ahol azonban már nem jutott neki hosszú pályafutás: az 2125-ös motorjával feltámasztott mozdony 2008. június 29-én kigyulladt és súlyosan károsodott, amely megpecsételte sorsát. 2009. május 1-jével a mozdonyok „elfekvőjének” számító „Fenntartásból kivonva” státuszba került, ahonnan csak kevés gépnek adatik meg a visszaút az aktív járművek sorába. Lemondtak róla, számos társával egyetemben: sem az átszámozást – M41-ről 418-as sorozat –, sem a MÁV-Trakcióról MÁV-Startra változó üzemeltetőt nem jelezték rajta. Idén június elsején pedig a nagy „S” betű is az oldalára került. Még a sátoraljaújhelyi vesztőhelyet sem adják meg neki, Székesfehérváron, vagy még a selejtezés helyén fogják felaprítani.

A „halálsor” többi tagját is megillet néhány mondat. Az 1717-es gyári számú, már a DHM 7-2-es sorozatba tartozó 2109-es is 1973-ban gördült ki a Ganz-MÁVAG kapuin, a MÁV 1973. december 21-én vette állományba. A 2102-eshez hasonlóan a Hámán Katónál kezdett, majd a ’80-as évek végén már szentesi honállomású volt, ott is töltötte aktív időszakának legnagyobb részét. Már dögként állomásították át Békéscsabára, hogy donorként funkcionáljon, leegyszerűsítve ezzel az adminisztrációs teendőket a csabai Csörgők javítása során. 2009. április végén vonták ki a fenntartásból, majd a Szolnoki Járműjavítóba vontatták. Hogy mennyire nem számolt a MÁV a gép feltámasztásával, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy nemhogy új pályaszámot nem kapott, de még a vasúttársaság tevékenységi területek szerinti 2008-as szétválasztásával a vontatási feladatokat ellátni hivatott MÁV-Trakció matricáját sem ragasztották fel rá soha. A 2102-es „halálával” a 2103-as örökli meg a létező legidősebb Csörgő címet, ám nem a létező legöregebb aktívét, azt ugyanis a 103-as ideiglenes, valamint a 104-es és 105-ös tartós üzemképtelensége okán jelenleg a hatvani 106-os birtokolja.

A „Füstifecske” becenevű M41 2144-es (Ganz-MÁVAG DHM 7-5, gyári szám: 1978/1862) 1978. június 28-a óta tartozik a MÁV flottájába. A gép az első évei során Dombóvár környékén dolgozott, majd a kilencvenes évek közepén Hatvanba került, és a Hatvan–Somoskőújfalu vonal egyik meghatározó igáslovává lépett elő. 2006 végén állomásították át Debrecenbe, ahol már nem sok aktivitást mutatott: 2009 végén vonták ki a fenntartásból. A trakciós matricánál tovább már ő sem jutott.

A már évek óta a debreceni halálsoron váró 2144-es Vörös Attila 2006. augusztus 7-én Kisterenyén készített fotóján még vígan tolta az ingát az 5814-es Hatvan-Somoskőújfalu vonaton. Azóta arra az Uzsgyik már megszokottá váltak, a 2144-es a Bhv-kkal együtt hamarosan csak emlék lesz

Végzete beteljesülésére vár három ős-miskolci gép is: a DHM 7-6 sorozatú, 1979/1884 gyári számú 2155-öst 1979. május -3án könyvelte le hivatalosan a MÁV, a DHM 7-7-es sorozatú, 1980/1833 gyári számú a 2181-es 1981. január 30. óta miskolci, a 2200-as (DHM 7-9, gyári szám: 1982/1965) pedig 1982. december 22-én került Borsodba. A három Csörgő – vagy ahogy az M41-eseket Miskolcon hívni szokták: „Breki” – sok éve, körülbelül egy évtizede volt lakója a miskolci szénparton összeállított dögsornak, 2009 májusának elején átkerültek „fenntartásból kivonva” státuszba, pár hete pedig előkészítették őket utolsó útjukra, a sátoraljaújhelyi vesztőhely felé. A várhatóan évek óta leállított Sziliket, Dácsiákat és Bz-ket is tartalmazó halálmenet elvileg napokon belül elindul, mivel június 18-ával ismét féléves, teljes kizárásos vágányzár kezdődik az újhelyi vonalon...

A Csörgő-selejtezési hullámnak várhatóan még nincs vége: a tavaly Szombathelyről Hatvanba cipelt és ott tárolt, szintén évek óta fenntartásból kivont M41 2208 és 2210 felett is jócskán billeg Damoklész kardja, további körülbelül húsz társukkal (például M41 2114, 2117, 2123, 2125, 2132, 2183, 2193) egyetemben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!