Tanulmány a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonalról

MTI   ·   2011.11.24. 09:49

Uniós támogatással megvalósíthatósági tanulmány készült a Szeged–Röszke–Horgos–Szabadka–Csikéria–Bácsalmás–Baja vasútvonal újjáélesztéséről – közölte Csókási Eszter, a DKMT (Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió) Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen.

A dán COWI cég által készített tanulmány lehet az alapja az egykor a Konstanza–Fiume vasúti összeköttetés részeként működő vasútvonal rekonstrukciós terveinek, illetve a későbbi kivitelezésnek – mondta a szakember egy a döntéshozók számára szervezett tanulmányút előtt rendezett sajtótájékoztatón a szegedi vasútállomáson.

Jelenleg Szeged és Szabadka között a 45 kilométeres távolságot a vonat csaknem két óra alatt teszi meg, az észak-bácskai város és Bácsalmás között pedig a sínek jelentős részét felszedték. Az elképzelések szerint Szeged, Szabadka és Baja között 160 kilométeres óránkénti pályasebességű villamosított, korszerű jelzőberendezésekkel ellátott vonal épülne ki. Ehhez 72,8 kilométernyi pálya felújítására és 24,7 kilométeres új szakasz építésére lenne szükség. A beruházás része lenne tizenöt állomás vagy megállóhely építése, illetve felújítása is – közölte az igazgató.

A megvalósíthatósági tanulmány alapján a két ütemben 2027-ig elkészülő beruházás költsége mintegy 276 millió euró lenne.

Predrag Janković, a Szerb Vasúttársaság (Železnice Srbije) főigazgató-helyettese elmondta, bízik benne, hogy a beruházásra sikerül finanszírozási forrást találni, és 2019-ig befejeződhet a Szeged és Szabadka közötti szakasz rekonstrukciója.

Kapcsolódó hírek