Történelmi pillanatok: repül a Gerle!

Márványi Péter   ·   2015.12.04. 16:15
cim

Még a nap is kisütött, amikor kinyílt a hangárajtó és a Goldtimer csapata napvilágra tolta az apró, arányos kétfedelűt: újjászületett a magyar repüléstörténet egyik legsikeresebb típusa, Bánhidi Antal és a műegyetemi sportrepülők fantasztikusan sikerült gépe, a Gerle, annak is újjáépített példánya.

Mint a Goldtimer alapítója, Hajdú „Fedő” Károly emlékeztetett rá, ez a gép egy rosszul sikerült replika átépítéséből született a nyolcvanas–kilencvenes években, az akkori Gerlére joggal mondta a még élő tervezője, hogy inkább túzok, a mostani azonban, és ezt a repülés első perceiben is érezni lehetett, nagyon jól sikerült gépmadár. A korábbi próbálkozás során egy nehéz bár erős Lycoming motort építettek be, most viszont egy autentikus Walter Minor ketyegett a gép orrában, hasonló lógóhengeres konstrukció, mint az eredeti gépben dolgozó Hirth.

A Goldtimer szerelői, Muhi Béla és az újjáépítés lelke, ifjabb Bobák György készítette elő az első felszállásra a gépet, ott volt persze Révy Laci bácsi is, a légcsavar készítője. Rohács Tamás berepülő pilóta pedig, akinek a nevéhez a Goldtimer előző remek oldtimere, a Kánya tesztelése is fűződik, készülődött az első felszállásra.

Az első igazi felszállásra, mert mint elmondta, csütörtökön már megjárta a gép a levegőt, igaz, hogy csak egy-két méter magasan, a jóváhagyott berepülési programnak megfelelően. Ekkor már kipróbálhatta a pilóta néhány kisebb mozdulat erejéig a kormányokat, és a gurulópróbák is azt ígérték, hogy a pénteki berepülés sikeres lesz.

Mindenesetre Tamás elmondása szerint már ekkor érzékelhető volt, mennyire könnyedén repül, mennyire jól reagál a kormánymozdulatokra a gép, mennyire finoman lehet vezetni.

Nos, már a gép kigurulásakor érzékelhető volt, mennyire könnyedén mozog a Gerle a farokcsúszós konstrukció ellenére. A kísérő helikopter is elfoglalta a helyét a startnál, majd Rohács Tamás ráadta a gázt, a gép métereken belül elemelte a farkát a fűről, majd néhányszáz méteres nekifutás után nagyon szépen, könnyedén jött el a földtől.

Amint azt a Budaörsön a szűzrepülés tiszteletére összegyűltek is érzékelték, a Gerle a vagy fél órás repülés során, amit nagyrészt a reptér felett hajtott végre, nagyon meggyőzően mozgott a levegőben, Rohács Tamás időnként meglepően szűk fordulókat gyártott, és olykor érezhetően gyorsította a gépet. Mint korábban elmondta, az első felszállás során ki kell próbálni a kormányok hatásosságát, a vízszintes vezérsík beállítását, figyelni kell a motorra, arra, hogy a merevítő huzalok rendben vannak-e, és persze még sokminden másra is: mindenesetre nagyon úgy tűnt a földről, hog a gép és a pilóta is jól érzi magát a levegőben...

Következett egy alacsony áthúzás, a jóérzések bizonyítékaként egy kis köszöntő billegtetéssel, majd az újabb bejövetel és a finom leszállás. A begurulás után Fedő a hagyományoknak megfelelően pezsgővel köszöntötte fel a gépet, de jutott belőle bőven a pilótának is.

Tamás annyit mondott a gépről, nagyon jól viselkedik, a várakozásoknak megfelelően kellemesen vezethető, bár „lesz még rajta munka bőven”. Ahogy fogalmazott: a gép „szeretett volna már most műrepülni, de én visszatartottam...” Majd azt is bevallotta, gyorsításkor ő is érzett némi csábítást, hogy rögtön egy bukfencet is repüljön belőle, de „győzött a szakmaiság”.

Az első felszállás tanulságairól Rohács Tamással, Fedővel és ifj. Bobák Györggyel terveink szerint a későbbiekben részletes interjút közlünk, és alaposan körbejárjuk ezt a remek konstrukciót, amelynek egy másik példányával végbement 1933-ban a magyar aviatika egyik nagy sikere, a Földközi-tenger körberepülése.

Most csak annyit, a Goldtimer két év nyolc hónapos munkával készítette el ezt a remek replikát. A berepülési program tavasszal folytatódik, és ha minden rendben van, már jövőre ez a gép lesz a hazai és európai oldtimer repülőnapok egyik vitathatatlan sztrája. A Goldtimer pedig, a Li-2-es, a Cimbora, a Po-2-es és a Kánya után megint elkönyvelhet egy remekül sikerült projektet, amelynek révén a magyar repüléstörténet fontos darabjai a szó legszororsabb értelmében életben sőt, levegőben tarthatók.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek