A világ egyik legnagyobb modellvasút- és terepasztal-kiállítása, az összesen háromszáz négyzetméteres Miniversum negyedik születésnapja alkalmából több meglepetéssel is kedveskedik. A már megszokott programokon kívül (kreatív műhely, kulisszák mögötti tárlatvezetés) a játszóházban kölyökpezsgővel várják a gyermekeket, aki számára a belépés is kedvezményes. Egy felnőtt, ha megvásárolja a teljes árú belépőt, egy, tizennégy éven aluli gyermeket ingyenesen vihet be magával.

A negyedik születésnap alkalmából a kvízjátékon a terepasztalokon elrejtett négyes számjegyeket kell megkeresni, május 12-én szombaton 11.30-kor a Miniversum építésének kulisszatitkaiba vezetik be az érdeklődőket. 13-án, vasárnap délelőtt tizenegykor Kalimpával együtt kereshetik a gyerekek a Miniversum születésnapi tortájához a hozzávalókat, a program végén természetesen falatozhatnak is! Mindkét nap lehet terepasztalokat is építeni, korosztályoknak megfelelően. A legkisebbek fa építőjátékok és vonatok segítségével alkothatnak, a nagyobbakat a Märklin, az ifjú titánokat a Roco modelljei várják, a tapasztaltabbak pedig valódi terepasztalon és kézműves modellező asztalnál próbálhatják ki magukat.

Bővebb információk a nyitva tartásról, a jegyárakról a Miniversum honlapján találhatók.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!