Váci tizenegyes

iho/vasút   ·   2016.08.01. 08:45
80----PC018976

A nagy esőzés – ha már Répásit emlegettük, maradjunk a focinál, azt úgyis mindenki érti – adta a gólpasszt olvasónknak, aki pontokba szedte, hány „jó lövés, bedobás” van a váci vasútállomáson.

Tisztelt Szerkesztőség!

„Néhány adalékkal szeretnék hozzájárulni a váci vasútállomás beázásáról szóló cikkükhöz. Tulajdonképpen örülök az esetnek, mert így legalább a figyelem ráirányult a vasútállomás hibáira, amelyekkel eddig senki sem foglalkozott és én magam is hiába próbáltam eljuttatni észrevételeimet a NIF Zrt.-nek és vasúti blogoknak.

Rendszeresen vonatozó váci lakosként kezdettől fogva figyelemmel kísértem az átépítést, és természetesen örültem neki, de egyúttal sok dolog aggodalommal töltött el már az építkezés közben, aztán pedig sok csalódás is ért, amikor az elkészült állomást birtokba vehettük.

Ezeket szeretném most összefoglalni, remélve, hogy egy cikkben tudnak foglalkozni a témával és talán ennek nyomán elindul valami.

1. Amikor a megújult állomásépület elkészült, csalódottan állapítottam meg, hogy szemben a nagyon élhető nyugat-európai állomásokkal, Vácott egyetlen Fornettis büfét sikerült kialakítani az épületben, pedig a vasúti műszaki funkciókhoz sokkal kevesebb helyre van már szükség a modern berendezéseknek köszönhetően, ráadásul erre egy vadonatúj épületet is építettek (hozzá nem értőként persze nem tudom, hogy abban az új épületben pontosan mi is van, és hogy az állomásépületben milyen vasúti funkciók maradtak a forgalmi irodán és a jegypénztárakon, stb. kívül). De a régi állomáson korábban volt étterem, büfé, igaz, ezek már évekkel korábban bezártak. De szerintem tipikus vasútállomási üzlet, például újságárus, könyvesbolt, mini ABC, vagy esetleg egy multifunkciós üzlet, mint Nyugaton sok helyen, biztos elfért volna a Fornettin kívül legalább egy.

Perontető, lift, Flirt. Innen jónak tűnik. De ha közelebb megyünk...(fotó: Vörös Attila)

A NIF-nél bedühödtek

Azonnal reagált az esőzésre az infrastruktúrafejlesztő is, az alábbiak jelentek meg a Facebook-oldalukon:

A NIF Zrt. már tegnap este (július 28-án – a szerk.) észlelte a vasútállomás környékét érintő hirtelen, nagy mennyiségben lehullott eső okozta vízelvezetési problémát, ezért a mai napon felszólította a kivitelezés műszaki ellenőrzésért felelős VÁCZ Mérnök Konzorciumot, melynek tagjai az ECO-TEC Kft. és a Transinvest-Budapest Kft., hogy vizsgálják ki teljeskörűen az esetet.

A mérnökszervezet, a tervezővel, a kivitelezővel és a beruházó NIF Zrt., valamint az üzemeltető Váci Önkormányzat szakembereivel közösen jövő hét elején helyszíni bejárást tart, ahol többek között:

  • megvizsgálják, hogy esetlegesen a kivitelezésre visszavezethető hiba miatt keletkezett-e a beázás, illetve a csapadék felgyülemlése,
  • megvizsgálják, hogy a peronaluljáró vízmentesítésére tett-e az üzemeltető azonnali lépéseket, a vis maior állapotra való tekintettel,
  • megvizsgálják, hogy milyen állapotban van a vízelvezetési hálózat,
  • az épített csapadékelvezető hálózat műszaki adatait összevetik a leesett csapadékmennyiséggel,
  • megvizsgálják a városi befogadó csapadékelvezető hálózat paramétereit, állapotát.

A vizsgálat eredményéről tájékoztatást fogunk adni a jövő hét elején.

Pozitívum a kialakított kormányablak, amely a kisebb vidéki helyekről bejáróknak könnyebbség, hogy elég csak bevonatozni, és nem kell a város másik pontjára menniük ügyet intézni. Ráadásul itt is van tájékoztató tábla, így lehet látni, hogyha például a vonat késik, akkor van még idő ügyet intézni.

2. A váróterembe a 20 milliárdból nem futotta légkondicionálásra. Ugyanígy nincs fotocellás ajtó sem, persze értem, hogy az állomásépület régi jellegéhez inkább olyan ajtók illenek, amilyeneket beszereltek, de ezeket is lehetett volna automatizálni. Így még egy babakocsival és bőrönddel is nehéz bejutni, fogdosni kell a koszos kilincset, stb.

3. A várótermi WC-k tisztasága botrányos. A padlón, falcsempén undorító, vastag fekete kosz szokott lenni általában, az adagolókban szappan és papírtörülköző sosem volt.

4. A perontetők és az aluljárókba vezető lépcsők vagy tervezési vagy kivitelezési hibából úgy lettek megépítve, hogy a perontető pont nem takarja teljesen a lépcsőket, egyik falukat mindig áztatja az eső (ez látványos is, néhány helyen már most jön le a festék), és nagyobb esőnél a lépcsők szélességének nagy részén megázik az ember. Egyébként a perontetők maguk is olyan kialakításúak, hogy a vágányok felől, ahol elkerülhetetlenül lesz egy kis sáv, ami ázik, itt nagyon széles. Jártam a szintén felújított székesfehérvári, békéscsabai állomásokon is, ott sokkal praktikusabb alakú perontetők épültek. A vácinál nyilván szempont volt a klasszikus stílus is, de ettől még az alakja lehetett volna olyan, hogy ha már rengeteg pénzért megépítik, a lehető legjobban védjen is az eső ellen.

5. A rendszeresen elromló és aztán hetekig megjavítatlan lifteket úgy helyezték el, hogy a peronra megérkezve ismét rögtön megázunk, mert a liftből kiszállva már megint nincs tető.

6. Az aluljárók nagyon „régimódiak” abban az értelemben, hogy újságuk ellenére kifejezetten félhomályos, kellemetlen terek, a szép fali gránitburkolat ellenére barátságtalanok, és mindig nagyon koszosak. Eső idején valamennyi víz mindig befolyik, és a falak gránitburkolatain gyakran nedvességfoltok láthatók. Annak ellenére, hogy az egész állomást jól ellátták kijelzőkkel és hangszórókkal, bosszantó, hogy épp az aluljáróban nincsen egy sem, pedig átszállás esetén jó lenne egy emlékeztető lent is, hogy hova menjen fel az ember (fejlett nyugati vasutaknál ez is alapvető), illetve, ha valamit épp bemondanak, az szinte egyáltalán nem hallatszik lent. Ha nem is a peronoktól, de legalább az állomásépület és Deákvár városrész felől is kialakított P+R parkolók felől (itt lett volna rá hely) lépcsők helyett rámpák lennének, megspórolhattak volna két egyébként lassú liftet. A világos, a külszín felé áttört aluljáróknak számtalan jó példája létezik.

7. Az állomásépület tornáca és az ahhoz legközelebb eső lejárat között van öt méter fedetlen rész, így nem lehet az állomásépületből a végig tetőkkel fedett peronokig megázás nélkül eljutni.

8. A térkövezés, peronkövezés, esőcsatornák (például az állomásépületen) kivitelezésén számtalan még nekem, hozzá nem értőnek is feltűnő hiba mutatkozik: csúnyán, rosszul lerakott kövek, eső idején a földbe levezető esőcsatornán felbugyogó víz, stb.

9. Az állomás területének átépítése miatt az összes régi (esetenként több mint százéves) kiszolgáló épületet, raktárt, irányító tornyot elbontották, pedig az az állomás történelmi jelentősége miatt legalább részben védendő lett volna és biztosan lehetett volna nekik új funkciót találni. Emiatt mondott le az épületek megmentéséért harcoló váci főépítész is.

10. Az állomásépület város felé néző homlokzata előtt szép és praktikus teret alakítottak ki, ahol autóval is meg lehet állni a ki- és beszállás idejére. A körforgalomszerű tér közepén zöldfelület is lenne: ennek kinézete botrányos, legtöbbször méteres gaz nő benne. A tér többi részére való behajtást akadályozó vas műtárgyak és földbe süllyedő sorompó hetek óta ki van döntve, biztos egy autós nekihajtott, de persze nem csinálták meg.

11. A felújításhoz ígért rengeteg fa ültetése (szerintem csak részben, de nem számoltam össze, hány fa van) megvalósult ugyan, de több közülük már ki is száradt, egyébként is nagyon csenevészek. Az építkezési területre hordott hatalmas föld- és kőhalmokat nem egyengették el, nem „zöldítették” vissza a területeket, több részt is rendezetlenül hagytak. A felújításkor ezenkívül azt ígérték, hogy az összes épületet – amelyeket nem bontottak le – felújítják, de az állomásépülettel szembeni szolgálati épület és egy másik vasúti épület is felújítatlan maradt. A tehervágányoknak szolgáló terület is gyanúsan rendetlen, nem tudom, ez a része kész lett-e a projektnek.

Persze megérteném, ha azért lenne ennyi pénz egy vasútállomás építésére, mert annyira tökéletesen körültekintően megtervezik, előtte lakossági fórumokon egyeztetik, a kivitelezés során pedig a jól megfizetett munkásokat szigorúan ellenőrzik. És persze mindennek lenne felelőse. De láthatóan nem ez volt a helyzet. Szerintem a városvezetés sem harcolt azért, hogy ez a fontos beruházás tényleg a lehető legtökéletesebben valósuljon meg és szolgálja a váciak érdekeit.

Látható tehát, hogy a mostani súlyos beázások mellett az egész átépítés számtalan hibától hemzseg. Sajnos az egész hozzáállás Vácott is olyan, mint amit kollégájuk írt Kelenföldről itt, csak hozzátéve, hogy nem csak lerohad, hanem már a tervezés, építés is slendrián.

Ha egy ilyen beruházás Budapesten lenne, már szétszedték volna az újságírók, még mielőtt megépült volna...

Tisztelettel:

Lachegyi Máté”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek