Vágány a Lőportárdűlőn

Kemsei Zoltán   ·   2011.11.16. 14:07
00

A XIII. kerület része a Lőportárdűlő, és ha az utcákat végigböngésszük, szintén a katonasággal kapcsolatos neveket (Üteg, Csata, Tüzér, Kartács, Ágyú utcák) találunk. Laktanyák, katonai raktárak települtek ide, a könnyű mozgathatóság miatt a vasút közelébe. Az élelmezési raktárhoz vezető, 330 méteres vágánynak viszont az első világháború előtti térképeken nem találjuk nyomát.

Polgári térképekre – mint ez az 1925-ből származó részlet is mutatja – a „szocialista éberség” időszaka előtt sem rajzolták be a katonai célú vágányokat, ám a katonai intézményeket, épületeket igen!<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg

A társadalmi rendszer és ezzel a honvédelmi alapelvek is többször átalakultak, a honvédség személyi és eszközállományának komolyabb átalakítása, leépítése viszont csak a rendszerváltás után kezdődött meg. A Lőportárdűlőn található katonai épületek is ekkor kezdték igazán funkciójukat veszíteni.

Budapest-Nyugati pályaudvar bejáratától nem messze, a rákosrendezői vontatóvágányból a 201. számú kitérővel elágazó iparvágányon 2002 körül ment el az utolsó vonat, feltehetőleg a bent maradt gördülőállományt szállították el. A Hun utca környékének rendezési tervét 2003-ban készítette el Budapest XIII. kerületének önkormányzata, az addig zárt területnek minősülő utcát megnyitották, északi oldalán lakóházak épültek. A szerepét vesztett iparvágányra a bontási határozatot 2011-ben adta ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Kapcsolódó hírek