Visszatérnek a vonatok Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasútra

iho/vasút   ·   2020.05.08. 15:00
400px_laev

Szombattól ismét elindulnak a Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai, amik a koronavírus-járvány miatt a kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17-e óta nem közlekedtek. A májusban megszokotthoz képest egyelőre korlátozott kínálattal várja utasait a két vasút. A lillafüredi vonalon módosított menetrend szerint hétvégén napi hat, hétköznaponként pedig három vonatpár közlekedik Miskolc-Dorottya utca és Garadna között. Pálházán az eredeti menetrend szerint, de csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár Pálháza és Rostalló között.

Május 9-étől ismét közlekednek a vonatok a Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasúton (fotó: Károly Szabolcs)

Az Északerdő Zrt. kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi szabályok szigorú betartására. Kizárólag nyitott kocsik közlekednek, melyeket minden forduló után fokozottan fertőtlenítenek. Az eddigieknél több kocsi lesz a szerelvényekben, hogy a külön utazó társaságok között meglegyen az előírt másfél méteres védőtávolság. Utazás közben mindenkinek sállal vagy maszkkal kell eltakarnia az orrát és a száját. Az állomásokon fertőtlenítőszereket is találnak majd az utasok. Az Északerdő mindenki arra kér, hogy tartsa be az előírásokat.

Az erdei vasutak aktuális menetrendjei ide kattintva, a társaság honlapján elérhetőek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek