A Volkswagen Csoport 2022-ig több mint 34 milliárd eurót fordít az elektromobilitásra. „A városi mobilitást újrafogalmazzunk, ehhez pedig az emberekre és az igényeikre kell koncentrálnunk, és nem elsősorban a technológiai megoldásokra” – nyilatkozta Matthias Müller, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója Genfben.

A Volkswagen Group Research egy 200 főből álló, a vállalat különböző részlegeinél dolgozó szakértőkből álló csapatot alapított, akik a legfontosabb trendeken és lehetőségeken dolgoznak. A felmérések során megfigyelték, hogy alapvető különbségek vannak a világ egyes területei között a szükségletek terén, és ez a népességszám alakulásával egyenes arányban áll.

A kutatócsoport a következőket tárta fel: a 850 ezer lakosú San Franciscóban az elektromos járművek száma folyamatosan növekszik, és az igény is egyre nagyobb a gyors tölthetőségű, magas hatótávolságú gépjárművekre. Mindez a technológiai kérdésekben jártas és környezetbarát szemléletű lakosságnak tudható be. Pekingben a lakosok száma 2030-ra eléri a 130 millió főt. Nekik külön önvezető járműveknek kialakított autópályára lesz majd szükségük a nagy népességszám miatt. Mumbai régóta túlterhelt közlekedési rendszerét innovatív gyors buszok, elektromos mobilitási zónák és új, megosztáson alapuló közlekedési szolgáltatások tehermentesíthetik a jövőben. Teljesen különböző projektek és szolgáltatások egész sorát kell tehát tesztelni és alkalmazni már most Barcelonától Stockholmig, az Egyesült Államokbeli Somerville-től egészen Shanghai városáig–véli Müller.

Idén ősszel kerül piacra az e-Crafter (fotó:volkswagen.com)

Müller egyúttal bejelentette, hogy a Volkswagen haszongépjárműveit is tovább fejleszti: az e-Crafter idén ősszel kerül piacra, az első darabokat már leszállították a legnagyobb németországi megrendelőknek. Az e-Craftert 100 kW-os elektromotorral szerelték fel és egy 35,8 kWh-s akkumulátorcsomaggal, ami az e-Golfból érkezik. Ezzel 160 kilométert tud megtenni egy töltéssel, tekintve hogy a maximális sebességet 90 kilométer per órában maximalizálták. A rakomány súlya 1–1,75 tonna lehet. A MAN és a Scania első elektromos városi buszai még az év vége előtt tesztüzembe állnak, hogy 2019-ben elindulhasson a sorozatgyártásuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!