Szép arcú Volvók

Bohus Dávid   ·   2017.04.10. 11:15
szepvolvok

Az elmúlt évek és napjaink buszbeszerzéseit használt és új Volvók, Mercedesek, valamint nulla kilométeres Credók uralják. De a svéd márka képviselői megjelentek a budapesti városi közlekedés szolgáltatóinak állományában is. A típus budapesti története háromszor ötven metrópótlásra érkezett 7700A típussal kezdődött, amelyhez később a kétezres években gyártott, használt beszerzésű szólók és csuklósok is csatlakoztak.

A személyszállító Volvók továbbfejlesztett változata a 2010-es években jelent meg először. A városi 7700 típuscsalád története a 7900-as változattal folytatódott; a helyközi- és távolsági forgalomra szánt 8500-as és 8700-as kivitelek továbbfejlesztése pedig a 8900-as jelzést kapta. A fejlesztések célja a költséghatékony működés érdekében az öntömeg csökkentése volt, de látványos átalakuláson esett át a járművek homlok- és hátfala is, amely a városi és helyközi változatokon egységesebb, mint a korábbi kiviteleknél.

Törökbálint helyett Érdre, égkék helyett volánsárgán. A képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből

A 7900-as típus pontosan három éve jelent meg a Budapest térségi agglomerációs vonalakon, a BKK szolgálatójaként szerződött Volánbusz állományában. Az M4-es metróvonalhoz csatlakozó budaörsi- és törökbálinti járatokat érintő átszervezések következtében a 272-es járat 2015 óta a Móricz Zsigmond körtér helyett a kelenföldi végállomásig közlekedik, csuklós helyett szóló autóbuszokkal. A felszabaduló Volánbuszos 7900-asok ezután a gazdagréti 139-es járaton szállítottak utasokat. Miután tavaly novembertől a Volánbusz szolgáltatási szerződése a BKK-val megszűnt, négy csuklós a társaság érdi üzemegységéhez került, amelyek a karosszéria teljes átmatricázásával megkapták az elővárosiak sárga arculatát is.

Bogdáni út helyett Veresegyházra közlekedő hibrid Volvo 2017 áprilisában Újpest Városkapunál

Budapest legzöldebb kék buszainak történetét ismerjük. Az offshore-gyanú miatt tavaly nyáron kivonult T&J Buszprojekt járművei megjelentek Gödöllő és Vác térségében. A pár hétre, egy hónapra tervezett kisegítés tavasszal is folytatódik, ugyanakkor nem kizárt, hogy a közeljövőben érkező használt szóló hibridekkel együtt visszatérnek a főváros buszközlekedésébe.

Helyközi és távolsági forgalomra is alkalmas 8900-as kivitel. A mögötte parkoló hibrid is mutatja, ezúttal több a hasonlóság a hétezres és a nyolcezres széria között, mint korábban

A 8900-as típus első képviselői a DAKK üzemegységeinél jelentek meg három évvel ezelőtt. A történet a tavalyi év végén a KMKK állományába érkező tizenhárom vadonatúj járművel folytatódott, ugyanebben az időszakban a Volánbusz pilisi térségében állt forgalomba nyolc, 2011-es évjáratú Säffle 8900 LE változat, amelyeket Norvégiából vásároltak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek