Esti, fáradt megbeszélés egy Thököly úti kávézóban, látótávolságra a Hungária körúttól. Hosszúra nyúlt ez, sietni kellene hazafelé, háromnegyed nyolc, francba, a 20.07-es zónázót már nem fogom elérni a Nyugatiban.

Hiába, az ember sok évtizedes berögződések hatására mindig a város belseje felé mutató kapcsolatokat építi fel magában, noha amúgy lelkesen propagálja a vasút használatát Budapesten belül is. A megfelelő pillanatban azért beugrik, hogy hoppá: itt van Zugló-megállóhely, ilyentájban mintha jönne is valami zónázó Monor felől, amivel általában el lehet érni a váci zónázót.

Nyargalás át a Hungárián, fel a lépcsőn, megkönnyebbülés, vonat nincsen bent, de sokan várnak a peronon. Menni fog ez!

– Elnézést, tudna nekem segíteni? – fiatal, jól öltözött, de teljesen tanácstalannak látszó srác hajol oda hozzám. Persze, hogyne! – válaszolom. Szóval, az a problémám, hogy a Nyugati pályaudvarra szeretnék eljutni – mondja tétován. Biztosítom, hogy keresve sem találhatna e szándékához megfelelőbb helyet, de nem látszik rajta, hogy megnyugodna. Mint kiderül, nem nagyon tudja elképzelni, hogy ha a sors egy vasútállomás peronjára veti, hogyan tudná ott beszerezni az utazásához alapvetően szükséges információkat. Mikor indul vonat és hová, satöbbi. Látom, hogy a probléma komolyabb annál, mintsem első pillanatban sejteni lehetett.

Elvirát ismered? – kérdezem tőle, és kézbeveszem a telefonomat. Nem, nincsen internet a telefonomon – válaszolja. Nem baj, mondom, akkor menjünk oda a jegyautomatához, megmutatom, hogyan lehet megnézni rajta a menetrendet. Budapest-bérleted van? Van. Érdeklődve követ, végigjátszom neki egy kamu jegyvásárlást a Nyugatiig, rögtön felfogja a lényeget, látjuk, hogy egy perc múlva itt van a vonat, de számomra mégis lappang valami megoldatlan homály a háttérben. A srác mintha az Orkról pottyant volna ide, és sejthetően az Orkon nem találták még fel a vasutat, talán a gyenge gravitációval magyarázhatóan...

A vonat megáll, felszállunk, én búcsút intenék, de a srác jön velem, mint egy kutya, láthatóan gyámolításra van szüksége. Az öntapiból kivágott fecskék alatt lerogyunk egy ülésre, most már láthatóan ő is érzi, hogy valami magyarázattal tartozik gyámolítójának. El is kezdi, a szöveget nem lehet teljesen pontosan idézni, bonyolultabb annál, költői képekkel van tele. Valami olyasmiről szól a történet, hogy ha egy vonaton ül az ember, akkor nem irányíthatja a járművet, hanem azt a váltók terelik, teljesen ki van szolgáltatva a kerekeket terelő váltók kényének-kedvének, és minden lehetőség közül az a legvalószínűbb, hogy ezek a váltók végül is oda irányítják a járművet, és benne az utazót, ahová egyáltalán nem szeretne menni. És ha ez megtörténik, akkor mindennek vége. Például a múltkoriban is majdnem így történt mindez vele, amikor Egerbe utazott volna, és az összes rendelkezésre álló információ szerint az érintett vonat valóban Egerbe ment, de néhány állomással korábban megtudta a jegyvizsgálótól, hogy valójában csak az első, vagy utolsó két kocsi megy Eger felé, a többi Miskolcra. Ez az élmény olyan törést okozott benne, hogy azóta nem utazott vonattal, most, ez itt az első alkalom.

Közben kattog az agyam, hogy vajon hány évtizeddel ezelőtt lehetett utoljára stokkozás Eger felé, ezek szerint a srác egy negatív élményből fakadóan azóta nem ült vonaton... E ponton természetesen megkérdezem, hogy akkor mégis minek köszönhető ma esti találkozásunk egy vasútállomás peronján? A válasz meglepő és egyben reménykeltő: Budafokon lakik, a zuglói megállóhely mellett dolgozik, és régóta izgatja, hogy a szokásos városi közlekedési útvonalak helyett nincsen-e az egyébként vasúttal ellátott két pont között egyéb eljutási lehetőség. Ezenkívül érzékelte, hogy önmaga önként vállalt mobilitási korlátozása lehetetlen helyzet felé sodorja, ezért most úgy határozott, hogy kilép az eddigi komfortzónából, hátha... Mindezt azért meri meglépni, mert úgy hallotta, hogy már vannak olyan vonatok is, amelyeken működik az utastájékoztatás.

Kezdek fellelkesedni, megfordul a fejemben, hogy ha már így áll a dolog, akkor nyugodtan ki lehetne kapcsolni a Nyugati pályaudvart a dologból, hiszen ellenkező irányban, Kőbánya-Kispest felé tisztán vonattal lenne megejthető az utazás, javaslom is az új, feltétlenül kipróbálandó útvonalat, egyelőre még szívja a fogát a vonat-vonat átszállás miatt, de látom, menni fog ez. Közben beérünk a Nyugatiba, enyhe késésünk miatt csak két percem van a váci vonat indulásáig, ezért gyorsan elbúcsúzom és szörnyűségesen rossz példát mutatva, két tolatómunkás tétova tekintetétől kísérve átugrálok egy indulóban lévő Traxx és egy érkezőben lévő Flirt vágányán, el is érem a vonatomat.

Közben természetesen a tanulságokat is megkísérlem levonni. Magyarországon a személyszállító vasútnak elérhetősége, „társadalmi kapcsolódása”, jövője (és jelene) a nagyvárosokban, vagy azok közvetlen környezetében van. A jövő különösen fontos: akik ma utaznak, nem fognak örökké utazni, a bázis folyamatosan fogy, a jövő használói bázisának kialakításáról a vasúttársaság nem rendelkezik semmiféle vízióval. Azokról a gyerekekről van szó, akik ma a reggelenként a garázsban beszállnak anyu kocsijába, az iskolánál pedig kiszállnak, délután ugyanez ellenirányban. Túl azon, hogy ezek a gyerekek nem tanulnak meg az utcán közlekedni, nem tudják, hogyan kell átmenni a zebrán, közösségi közlekedési eszközt még csak kívülről láttak. Vonatot annyira sem, mert az el van dugva a vizsla tekintetek elől, még Budapesten is. Az esti történet azt mutatja, hogy egy potenciális utas talán-megnyeréséhez a fizikai és hálózati adottságokon kívül miféle különleges emberi csillagzatoknak kell együttállnia: egy jó helyen és jó időben létrejött véletlen találkozás, jó kommunikáció, önállóság, kiváncsiság, a komfortzóna tágítására tett tudatos lépések. Ugyebár ezekkel a peremfeltételekkel az átlagfelhasználó kevéssé fog rendelkezni. Kérdéses, hogy vasúttársaságunk – amely esetleg szeretne ötven év múlva is utasokat szállítani – offenzív fellépésére számíthatunk-e a jövőbeli átlagfelhasználók megnyerése érdekében?

Látható-e a fény az alagút végén?

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!