A Deutsche Bahn megkapta az engedélyt a német vasúthatóságtól, az Eisenbahn Bundesamttól, hogy intézkedéseket tegyen a jelenlegi Hamburg Altona-pályaudvar bezárására és a forgalom áthelyezésére az egy kilométerrel északabbra fekvő Diebsteich S-Bahn-megálló térségébe.

Az állomás neve továbbra is Hamburg Altona marad és gyakorlatilag a meglévő Diebsteich-megállóval párhuzamosan, annak bővítésével készül el. A állomást nyolc peronos vágánnyal tervezik, ezekből kettő továbbra is az S-Bahn forgalmát szolgálja majd, a további hat a regionális és távolsági vonatoké. Az új állomás megnyitását 2023-ra tervezik, ezt azért megnézzük még a berlini főpályaudvar és Stuttgart 21 fényében.

Az altonai pályaudvar előtere, balra lent az a terület, ahová az új pályaudvar épül (forrás: wikipedia)

Hamburg Altona jelenleg az összes Hamburgtól délre irányuló távolsági járat kiindulópontja, a központi pályaudvarnak ugyanis nincsen kapacitása ezek kiszolgálására. Ugyanakkor az Itzehoe és a kedvelt tengeri üdülőhely, Westerland (Sylt) felé is innen indulnak a regionális vonatok, utóbbiak számára egy autórakodó rámpa is rendelkezésre állt, ha valaki mindenáron a saját autójával akart közlekedni a szárazfölddel csak egy vasúti töltés által összekötött szigeten.

Az új állomás egy logisztikai problémát is meg fog oldani: a Langenfelde-i depóból kiálló ICE-szerelvényeknek eddig mindenképpen irányt kellett váltaniuk a fejpályaudvaron, az új állomáshoz viszont közvetlen, irányváltás nélküli csatlakozásuk lesz, és azonnal folytathatják majd az útjukat a főpályaudvar és Németország déli területei felé. Mindehez 25 kilométernyi új vágányt kell lefektetni és 48 ponton kell új jelzőberendezést telepíteni.

Természetesen az új állomás építése jelentős ingatlanfejlesztési beavatkozásokal társul: Két irodákat tartalmazó magasház is épül. 2018-ban lebonyolódik az az építészeti pályázat, mely az új együttes struktúrájának és arculatának meghatározására irányul. A meglévő pályaudvar területét a Deutsche Bahn még 2015-ben eladta Hamburg városának, 38,8 millió euróért, ez a vételár szolgál az új pályaudvar megépítésének fedezetéül.

A megszűnő pályaudvar területét mindenfajta vasúti infrastruktúrától megtisztítják, és a terület 60 százalékán mélységi talajcserét is végre kell hajtani, az évszázados talajszennyeződés megszüntetése érdekében. Az itteni fejlesztési célok egyelőre 1900 új lakás (összehasonlításképpen: az Újpalotai lakótelepen mintegy 14 ezer lakás van) és egy nagy központi park megépítésében merülnek ki, de később az együttes terjeszkedni fog. Az ingatlanfejlesztés motorját és a terület vonzerejét a pályaudvar alatt elhelyezkedő S-Bahn-megálló jelenti, ahonnan a városközpont pár perc alatt elérhető.

Az altonai fejpályaudvar eredeti épülete, még a bontás előtt(forrás: stadteilgeschichten.net)

A legnyugatabbi hamburgi kerület azért rendelkezik egy ilyen komoly saját pályaudvarral, mert 1938-ig, a Nagy-Hamburg határait kijelölő törvény hatálybalépéséig önálló település volt (sőt, volt olyan történelmi időszak, amikor Dániához tartozott). Az igen impozáns, acélszerkezetű, öthajós pályaudvari csarnokot a hetvenes évek közepén bontották le, heves tiltakozások ellenére, azzal az indokkal, hogy az alatta mélyvezetésben elhelyezkedő S-Bahn építésével járó földmozgásokat nem bírná ki. A megépült új pályaudvar – annak ellenére, hogy napi százezer utasával a legnagyobb húsz német pályaudvar közé tartozik – igen vigasztalan, sivár, szigorúan funkcionális együttes, bontását most biztosan semmiféle értékmentő célú tiltakozás nem fogja kísérni. A környékbeli kereskedelem és szolgáltatások viszont erősen megérzik majd az utasforgalom csökkenését.


* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!