Az 1954. május 30-án a balatonfüredi kikötőben szerencsétlenül járt Pajtás-gőzhajó eredetileg dunai átkelőhajó volt, melyet 1918-ban építettek az újpesti Schlick-Nicholson-hajógyárban, kilenc másik, típusazonos társával egyetemben. Nevet is így kapott: 2-es számú csavargőzös lett. A második világháború harcai közepette a Markó utca vonalában elmerült a Dunában, csak a háború után emelték ki.

A 2-es számú csavargőzös a harmincas években Budapesten (forrás: hajoregiszter.hu)

Mivel a háborúban a balatoni hajópark teljesen megsemmisült, kézenfekvőnek látszott, hogy a dunai hajókból néhányat átcsoportosítsanak a Balatonra. Az akkor még hajózható Sió-csatornán keresztül így jutott a 2-es számú csavargőzös legnagyobb tavunkra, ahol Rákosi Mátyás, az első úttörő tiszteletére a Pajtás nevet kapta.

A hajót időközben átalakították, befogadóképessége 150-ről 200 főre nőtt, ennek egyenes következménye volt a stabilitás romlása. Ez azonban csak keveseket izgatott, fő szempont a balatoni kapacitáshiány enyhítése volt. A későbbi vizsgálatok és visszaemlékezések alapján az 1954. május harmincadikai tragédia bármikor máskor is bekövetkezhetett volna, amennyiben a hajó túlságosan kissugarú fordulókört tesz, de az érintett kikötők hajózási útvonalai szerencsére nem tették lehetővé az ilyen manővereket.

A Pajtás átépítés után, már a Balatonon (forrás: hajoregiszter.hu)

A baleset napján a hajó Siófokról érkezett Balatonfüredre, ahonnan Tihany felé folytatta volna az útját, 11.30-as indulással. A hajónapló tanulsága szerint a hajón 178 utas és hatfős személyzet tartózkodott. Az eredeti előírásokhoz képest tehát alaposan túl volt terhelve a hajó, jóllehet az érvényes hivatalos kapacitáshatárt még nem érte el.

Tapasztalatok szerint a közlekedési balesetek zömét a kedvezőtlen események halmozódása okozza, a Pajtás tragédiája is így zajlott le, méghozzá váratlanul, pillanatok alatt. Az indulás után nem sokkal hangzott el ugyanis a Füreden rendezett vitorlásverseny startpisztolyának lövése, ezt meghallva hirtelen mindenki a fedélzet bal oldalára sereglett. A rossz stabilitású hajó vészesen dőlni kezdett, erre reagálva az utasok az ellenkező irányba tódultak, megváltoztatva a dőlés irányát. A stabilitásából immár vészesen kimozdult hajót Heisz István kapitány logikusan jobbra kormányozva próbálta meg menteni – ellensúlyozandó a dőlést –, de ez túlzott reakció volt, a hajó ismét balra dőlt és immár véglegesen felborult.

A balesetben huszonhárman vesztek oda. Közöttük volt Vámos Gyula, a húszéves fűtő is, aki a beáramló vizet észlelve elkezdte kiereszteni a kazánból a gőzt, megelőzendő a kazánrobbanást, de a hajót már nem tudta elhagyni. Az áldozatok között volt olyan, akit csak a hajó kiemelése után, a hajótest alatt az iszapba préselve találtak meg. A baleset következményeinek súlyosbításában sikeresen közreműködött az Államvédelmi Hatóság, amely a mentés megszervezése helyett azzal volt elfoglalva, hogy a parti bámészkodókat megfélemlítse, a fényképezőgépekből a filmszalagokat eltávolítsa, sőt, a kiérkező rendőrséget is igyekezett távol tartani a parttól.

Az MTI színes fotóján a mentés utolsó mozzanatai láthatók

A vitorlásverseny félbeszakadt, a versenyzők a hajón rekedteket és a vízben lévőket mentették, amit nehezített a pánikban lévő túlélők viselkedése. Egymást húzták le a víz alá, és olyan sokan kapaszkodtak egy-egy hajóba, hogy már azok stabilitását is veszélyeztették.

A nem túl mély vízben az oldalára dőlve fekvő hajót később a Beloiannisz nevű motorossal próbálták meg visszabillenteni, de ez nem járt sikerrel, a sikeres talpra állításhoz úszódarura volt végül is szükség.

A kiemelt Pajtást 1956-ban másodszor is átépítették, ezúttal a köznyelvben „vízibusznak” nevezett hajók formavilágát kapta meg, nevét Siófokra változtatták. 1961-ben Dömsöd néven visszakerült a Dunára, ahol 1987-ben fejezte be szolgálatát, majd osztrák tulajdonosa lett.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!