Nemzetközi dizájndíjakat nyertek a Bahart új hajói
Az új járművek a világ legrangosabb dizájndíját, a Red Dot Design Awardot, valamint a neves nemzetközi iF Design díját érdemelték ki.
Az új járművek a világ legrangosabb dizájndíját, a Red Dot Design Awardot, valamint a neves nemzetközi iF Design díját érdemelték ki.
A Bahart állami támogatással, 5 milliárd 700 millió forintból vásárolt négy új hajót.
A Bahart járatait közel 2 millió 150 ezren választották, az elmúlt 22 évben nem volt példa ekkora balatoni forgalomra.
Két új komp és két új katamarán áll hamarosan forgalomba a „magyar tengeren”.
A forgalomba állításra viszont még hónapokat kell várni a felépítmények visszaszerelése miatt.
A Balatoni Hajózási Zrt. a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait.
A Széchényi István nevéhez és munkásságához fűződő balatoni hajózás 175 éves, a Balatoni Hajózási Zrt. nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepli az évfordulót.