Koronavírus égen, földön, levegőben

MTI/iho   ·   2020.03.11. 18:45
ister_koronavirus0

Bár a hivatalos kommüniké járványt említ, Magyarországon erről biztosan nem beszélhetünk, hiszen jelenleg mindössze 13, koronavírussal fertőzött betegről tudunk, és ezek egy része nem is magyar állampolgár. Az intézkedés-sorozat inkább a járvány megelőzését célozza – ezért döntött úgy a kormány a belügyminiszter és az operatív törzs javaslatára arról, hogy beutazási tilalmat rendel el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára. Kivételt az ezen országokból érkező magyar állampolgárok jelentenek, esetükben azonnali hatósági karantént rendelnek el. Hatósági határozat írja elő, hogy a lakóhelyét az illető két hétig nem hagyhatja el. A szlovén, valamint az osztrák schengeni határon ehhez határellenőrzést kell bevezetni, ez a lehető leghamarabb megtörténik. Ezen országokból érkező vonatok, buszok, repülők a visszaállított általános határellenőrzés mellett léphetnek be.

Vasút. A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a MÁV, a vasúttársaság munkavállalói egészségének maximális védelmében, a március 11–12-i tavaszi HVG állásbörzén nem vesz részt. Az államvasúti székházban egy szerdai egyeztetésén szó volt a Transilvania, Szamos, Ister és egyéb, Romániába közlekedő vonatok felfüggesztésének a lehetőségéről. A megbeszélésen felmerült a Bécsig közlekedő vonatok ideiglenes szüneteltetése is – a visszafogás azonban a railjeteket nem érintené. A MÁV illetékesei a javaslatcsomagot az ITM-nek továbbították, a továbbiakról az operatív törzs dönt majd, legkésőbb péntekig. A Romániából belépő nemzetközi vonatokon egyébként már hétfőn lázmérőztek, a MÁV munkatársai mérték az utasok testhőmérsékletét. A schengeni határellenőrzés a holnapi naptól, március 12-től visszaáll, így a határvizsgálati intézkedések miatt az Ausztria, Szlovénia és Horvátország felől érkező vonatok esetében megnőhet a menetidő.

Az Ister EN a vonatról leakadó dízelgépe Brassóban, március 7-én

Az észak-olaszországi helyzetre való tekintettel az ÖBB mától felfüggesztette az osztrák–olasz viszonylatú, a határokon átnyúló vonatközlekedést. Az intézkedés egyelőre április kilencedikéig lesz érvényben.

Városi közlekedés. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a fővárosiak „biztonsága és egészsége érdekében” következőket tette közzé a facebookon: 1. A BKV járatain az eddigi fokozott fertőtlenítés gyakoriságát tovább növelik. 2. A dolgozóinkat rendszeresen tájékoztatják az óvintézkedésekről. 3. A BKK határozatlan időre felfüggeszti az első ajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak, elkerülve így az esetleges tumultusokat. Az elsőajtós felszállási rend felfüggesztése mintegy kétszáz fővárosi autóbusz- és trolibusz-vonalat érint. A járművekről az elsőajtós felszállási rendre vonatkozó feliratokat, matricákat nem távolítják el, kérik, ezeket az intézkedés visszavonásáig ne vegyék figyelembe.

Repülés. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) szerint a légi járatok csökkenése miatt mintegy négymilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el a repülőterek üzemeltetői. Globális szinten az első fél évben legalább átlagosan 12 százalékkal csökken az utasforgalom a repülőtereken az előzetes becslésekhez képest, de a visszaesés Ázsia-Óceániában ennek a duplájára is rúghat. Az utasok elmaradása, illetve a járatok szüneteltetése azt is jelenti a repülőtereknek, hogy jelentősen csökken a bevételük. Korábban az ACI 39,5 milliárd dollár bevételt várt az első negyedévben, de a vírus hatásai miatt 4,3 milliárd dollár kieséssel kell számolni átlagosan. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa emellett arányos résidőelosztási rendszert javasolt, és elvetette a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) azon javaslatát, amely a 80/20-szabály eltörlését kezdeményezte. Az ACI álláspontja szerint ezen szabály eltörlése veszélybe sodorná az országok globális piachoz való hozzáférését. A szabály lényege, hogy a légitársaságoknak a rendelkezésükre álló repülőtéri résidőket legalább nyolcvan százalékban fel kell használniuk, különben elveszítik azokat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelezte, hogy az unióban felfüggesztik ezt a szabályt, szerdán ugyanilyen döntést hozott az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) is.

Ellátási lánc. Egyre több iparági és szakmai területén működő cég hozott olyan értelmű döntést, hogy az ellátási lánc alkalmazottai home office-ban dolgozzanak a kritikus időszakban. Számos szállítmányozónál a PC-ket már át is telepítette a céges IT. Az érdekeltek folyamatosan egyeztetnek a HR-IT fronton; van aki fizetetlen szabadságra küldi a dolgozóit,  mások a  home office-t részesítik előnyben. Az irodai bonyolító csapatok a legtöbb helyen otthonról fognak dolgozni. A Neuss és a BILK között közlekedő irányvonat stagnál, a közúti fuvarok Olaszország kényszerű elkerülése miatt jelentősen megdrágultak, ráadásul a további kerülés is indokolt, mert Ausztria horror drága. Egyre több cég nem ad fel megrendelést fuvarokra, az esetszámok rohamosan esnek be a reptéren és az intermodális szállítmányozásban is.

Itt jegyezzük meg, az iho évtizeddel előzte meg korát, a kiadónál mindenki home office rendszerben dolgozik.

Fertőtlenítik a GreenGo autóit (fotó: MTI/Mónus Márton)

Kerékpározás. Elhalasztja a minden évben több tízezer ember részvételével megtartott, idén április 25-re tervezett I bike Budapest biciklis felvonulást a Magyar Kerékpárosklub a koronavírus terjedése elleni védekezés miatt. A Kerékpárosklub április elején – az akkori helyzethez igazodva – dönt, hogy új időpontban idén vagy csak jövőre tartják-e meg a biciklibarát fejlesztésekért tartott felvonulást. A Kerékpárosklub ugyanakkor mindenkit arra bíztat, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésként akkor is közlekedjen biciklivel, ha eddig nem tette. „Biciklin szabad levegőn, a nyomasztó tömegből kiszakadva, vírusoktól védettebben járhatsz dolgozni, suliba, barátokhoz, bevásárolni vagy ahova szeretnél” – írják az I bike Budapest Facebook oldalán. Az események lemondása veszélybe sodorja a Kerékpárosklub működését is. A tavaszi rendezvények a biciklis fejlesztésekért dolgozó szervezet működését lehetővé tévő adó, az egy százalékos kampány leghatékonyabb felületei, ahol a biciklis fejlesztésben érdekelt emberekkel találkozhatnak.

Ugyanakkor lassan normalizálódik a helyzet Vuhanban: a koronavírusos fertőzések kínai központjában bizonyos vállalatok megkezdhették a termelést. Az enyhítések annak köszönhetők, hogy Hupej tartományban és székhelyén a napi adatok alapján a vírus terjedését sikerült nagymértékben korlátozni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek