Mauritius szigete csaknem ezer kilométerre van a legközelebbi szárazföldtől, pontosabban még az is sziget, Madagaszkár: bár első saját üzemeltetésű gépe 1972-ben még csak egy apró Piper Navajo volt, a szigetcsoport tagjai közti forgalomra, már egy évvel később egy brit gyártású bérelt, négyhajtóműves VC-10-est állított szolgálatba, amivel Nairobin keresztül Londonba repült. A közelebbi úticélokra aztán 737-essel, Európába 707-essel repültek, majd a következő nagyhatótávolságú típus a rövidtörzsű 747SP volt. Következett a típusok sorában a 767-es, majd egy nagy váltás: a légitársaság volt a déli félteke első A340-es üzemeltetője.

Aztán az A330 lett az alaptípus, majd a napokban a cég átvehette első A350-esét, a típus első üzemeltetőjeként az Indiai-óceán térségében. A szélestörzsű, nagy hatótávolságú Airbusól összesen hatot rendelt a cég, négy saját tulajdon lesz, kettőt az Air Cap lízingcégtől bérelnek, és európai, ázsiai és afrikai vonalakon egyaránt használják majd őket.

Pénteken érkezett meg Sydneybe a Qantas legújabb típusa, a 787. Az ausztrálok az első időben Melbourne, Sydney és Perth között, tehát a gép képességeikhez képest nem túl hosszú vonalakon ismerkednek a géppel, aztán jön a „nagy ugrás”, december közepén Melbourne és Los Angeles között, de ami az igazi rekord lesz: jövőre beindul az első, közbülső leszállás nélküli, körülbelül 17 óra 20 perces világrekord-járat Ausztrália és Európa között, Perthből Londonba, anélkül, hogy a szokásos „kenguru-ugrás” szükséges lenne, amit néhány évig Dubaiban, majd hamarosan ismét Szingapúrban végeznek a Qantas A380-asai. Alan Joyce Qantas-elnök szerint társasága 97 évet várt a közvetlen kapcsolatnak erre a lehetőségére...

Az első négy 787-9-es Dreamliner tehát Los Angeles, illetve London felé repül Melbourne-ből és Perthből, a második négy gép állomáshelye Brisbane lesz, innen a Qantas 747-eseit fogják kiszorítani olyan úticélokról, mint a Los Angeles, Chicago, Dallas és Seattle. További 787-esek további desztinációk elérését teszik közbülső leszállás nélkül lehetővé, például Párizsba és más európai fővárosokba.

A gazdaságosság lényege, hogy ezeket a hosszú-hosszú repüléseket korábban főképp olyan gépekkel lehetett végrehajtani, amelyeknek a hatótávolsága mellett egyben a kapacitása is nagy: a 787-es viszont 236 utasra berendezett, vagyis könnyebben megtölthető kabinnal képes repülni a kisebb létszámot igénylő járatokat, miközben a társaság a nagyobb távokra, amelyeknél háromszáznál több utasra számíthat, a 777-8X-et versenyezteti az A350-es legnagyobb hatátóvolságú ULR-változatával.

Végül hír a szomszédságból: jövő év februárjában kezd dolgozni új szélesttörzsű típusával az Ukraine International. Az eddig használt négy 767-es mellé egy 777-200-as áll munkába, 21 business és 319 economy-üléssel berendezve. A társaság összesen négy ilyen nagyhatótávolságú kéthajtóművest járat majd, használt példányokat az Air India flottájából, az első járat Kijevből Tel Avivba repül, majd következik Bangkok, Peking és New York. A május elsejére tervezett első Kijev–Delhi-járatot még 767-essel repüli az ukrán társaság.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!