Ahogy ígérték, zár a Nyugati!

iho   ·   2015.06.05. 18:45
00kicsi

A vágányokat, a felvételi épületet, a peronokat, a biztosítóberendezést és a felsővezetéket is fel kell újítani, és ez csak teljes vágányzár mellett lehetséges. Június 22–július 5. között a Nyugatiba még egy légy se repülhet be – kivéve, ha épp a karbantartáson dolgozik.

Részleges vágányzár a Nyugatiban 2010-ben, akkor a csarnok tetőszerkezetét javították<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A legfeltűnőbb változás a budapesti átmérős vonatok kínálatának bővülése lesz, ami akár egyfajta kísérletként is felfogható. Összevonják ugyanis a 70-es és a 100a vonalak vonatait, a zónázók Szobtól Ceglédig, a helyi vonatok Váctól Monorig közlekednek. Emellett néhány váci vonat végállomása Rákospalota-Újpest, a ceglédieké Zugló lesz. Úgyszintén Rákospalota-Újpestről járnak a 71-es vonalra a szerelvények, Zuglóban pedig a debrecen–nyíregyházi intercityk fordulnak majd. A szegedi IC-k ideiglenes végállomása Kelenföld lesz, a Kőbánya-Kispestről a 30a vonalra közlekedő vonatok szintén Kelenföldről indulnak.

Nem jár vonat Budapestről a 142-es, lajosmizsei vasútvonalon, a Kőbánya-Kispest–Ócsa pályafelújítás június 22-től augusztus 19-ig tart. A vágányzárakról a MÁV-Start honlapján tájékozódhatunk bővebben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek