Húsz géppel csökkenti jövő évben keskenytörzsű flottáját az Alitalia, amely jelenleg hetvenhét egyfolyosós Airbust üzemeltet, a flottája összesen százöt gépből áll. Ugyanakkor a cég javítani fogja a gépkihasználtságot, annak a költségcsökkentési programnak a keretében, amely eredeti tervek szerint már 2017-ben visszavitte volna az olasz nemzeti légitársaságot a nyereséges zónába, de a mostani számadás szerint erre csak 2019-ben kerülhet sor.

A szerkezetátalakítás terve, amit eredetileg nem sokkal azután fogadtak el, hogy az Etihad negyvenkilenc százalékos tulajdonrészt szerzett a légitársaságban, 2021-ig írja elő a változásokat, és új verziója most kerül a többségi tulajdonos római kormány elé. Ha a kabinet elfogadja, utána következik a talán még nehezebb feladat, szükséges megszerezni ugyanis a szakszervezetek hozzájárulását is, márpedig a mostani tervezet egymilliárd euró költségcsökkentést ír elő, fájdalmas változásokkal.

Az olasz nemzeti légitársaság az eredeti elképzelések szerint is inkább a hosszú távú hálózat fenntartására kell, hogy fókuszáljon, elsősorban az amerikai, dél-amerikai vonalak erősítésével, illetve a fokozottabb jelenlét révén Milánó Linate, repülőterén, Szicíliában és Szardínia szigetén. A rövidtávú járatok „diszkontosodnak”, fizetni kell a fedélzeten az ételekért, ugyancsak plusz pénzért lesz elérhető az elsőbbségi beszállás, az ülés foglalása, a szokásos, hagyományos légitársasági szolgáltatásokat csak a hosszú távú hálózatán tartják fenn.

A mostani intézkedések azután láttak napvilágot, hogy tavaly decemberben a részvényesek hatvan napot adtak a társaság vezetésének az egyeztetések lefolytatására az érdekeltekkel, a hitelezőkkel és a szakszervezetekkel: hogy utóbbiak mennyiben fogadták el a terveket, arról egyelőre nincs hír, arról sincsenek konkrét számok, hogy a költségcsökkentés jegyében hány munkahelyet szüntetnek majd meg, de az biztos, hogy lesznek leépítések. A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a 12 ezres állományból kétezren kell majd, hogy elhagyják a társaságot, ezek hetven százaléka a földi kiszolgálásból és az adminisztrációból kerül majd az utcára, a pilóták bérét pedig nem kevesebb, mint harminc százalékkal kellene csökkenteni.

Mint erről beszámoltunk, az Etihad 2015-ben 560 millió eurónyi beruházást helyezett kilátásba, ugyanakkor a cég elnöke szerint az Alitalia továbbra is naponta félmillió euró veszteséget termel.

Ehhez képest a társaság minden téren rendkívül erős konkurenciával kell, hogy versenyezzen, rövidtávon az európai diszkontokkal, hosszútávon az erősödő latin-amerikai társaságokkal is. A low-cost szektor mára az olaszországi utazási piacnak immár a negyvenhét százalékát szolgálja ki, ez ennek a kategóriának a legerősebb piaci jelenléte Európában.

A társaság az elmúlt években 200 millió eurót költött technológiai fejlesztésre, részben ennek révén reméli a forgalmi bevételek harminc százalékos javulását 2019-ben. Egyre többen foglalnak online jegyet, az ilyen utasok arányát húszról ötven százalékra emelnék.

A társaság vezérigazgatója ugyanakkor azt mondja, nem lehet teljesen leépíteni és diszkontba kiszervezni a társaság európai vonalait, mert akkor nem lesz megfelelő ráhordás az interkontinentális járatokra. Márpedig Cramer Ball szerint a rövid vonalakon az utasaik többsége azért repül, hogy aztán átszálljon a nagy csomópontokon a kontinensek közti járatokra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés