Állami támogatás az elektromobilitásra Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.02.11. 18:45
kiskep

Többszáz millió koronával támogatja az állam az alternatív üzemanyagtöltő állomások építését Csehországban. A cseh Közlekedésügyi Minisztérium január végén hirdette ki első támogatási felhívását a KÖZOP program keretén belül, amellyel az elektromobilitás elterjedését szeretnék támogatni az országban. A közlekedési tárca több pályázati felhívás meghirdetését is tervezi, ezek együttes összege 1,2 milliárd korona (14,4 milliárd forint) lesz. Az első pályázati felhívás, amely a KÖZOP program része, az alternatív üzemanyagtöltő állomások kiépítésére irányul. A támogatásokkal a minisztérium célja az, hogy  ösztönözzék a vásárlókat, hogy elektromos, vagy egyéb megújuló energiát hsználó gépkocsikat vásároljanak. Csehországban jelenleg körülbelül ezerötszáz elektromobil közlekedik, emellett az összes regisztrált gépkocsi száma eléri az 5,6 milliót. Az egyik fő ok, amiért lassú tempóban szaporodnak az elektromos autók az országban, az az, hogy kevés töltőállomás található országszerte. Míg benzinkút közel négyezer van az országban, addig a villamos üzemű autók töltésére alkalmas töltőállomások száma csupán háromszáz körül mozog. A minisztérium célja, hogy 2023-ig nyolcszáz alternatív üzemanyagtöltő állomás legyen Csehországban.

A ČEZ első elektromobil töltőállomása<br>(forrás: ČEZ)

A Škoda Auto autógyár egyik menedzsere, Bohdan Wojnar már korábban bejelentette, hogy náluk 2025-ig az elektromobilok a gyártási kapacitás 20-25 százalékát tehetik majd ki – az első elektromobil Superb típusú lesz, s jövőre kerül piacra. Az elektromobilok töltőállomásainak építése az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megnövekedett, ezt a Prágai Energetikai Vállalat (PRE) és a Cseh Villamos Művek (ČEZ) is megerősítették. Az ország legnagyobb energiaszolgáltatója, a ČEZ jelenleg 94 töltőállomással rendelkezik, az idei év végére a tervek szerint további 56 épül meg országszerte.

A Moneta Money Bank tavaly novemberben jelentette be, hogy nagyobb számú elektromobilt vásárolnak vállalati célra, összesen százötven Volkswagen e-Golf típusú autót rendeltek. A Prágai Energetikai Vállalat (PRE) szerint több olyan építési projekt is van a fővárosban, ahol a kivitelező alternatív üzemanyagtöltő állomást is tervez a projektbe. A cseh fővárosban jelenleg körülbelül száz ilyen töltőállomás van, a városvezetés döntése alapján pedig további ötvenkilenc épül a jövőben – erre a célra 28 millió koronát különített el a Fővárosi Közgyűlés.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek