Június végére száz körülire nő azoknak a keskenytörzsű Airbusoknak a száma, amelyek a gyártóhelyeken félreállítva hajtóművekre várnak. Ezt maga Guillaume Faury, az Airbus polgári gépeket gyártó divíziójának száz napja beiktatott elnöke mondta el az IATA évi közgyűlése előtt adott egyik interjújában.

Természetesen az újrahajtóművezett neo-változatokról van szó. A korábban az európai gyártó helikopteres szektorát vezető Airbus-főnök szavaiból kiderül, hogy a típus mindkét hajtóművének gyártásával és leszállításával késnek a partnerek. Ugyanakkor az Airbus válasza erre a – szavai szerint – krízishelyzetre nem az, hogy lelassítják vagy leállítják a gépek összeszerelését, hanem hogy tartják a jelenlegi ütemet, és az összeszerelt gépek kivárják, amíg lesz hajtóművük.

Korábban elsősorban a Pratt @ Whitney reduktoros hajtóműveiről volt főképp szó, ennek a változatnak az átadásait – levegőben történt vibrálások és leállások, illetve ugyancsak a hajtóművek miatt történt megszakított felszállások miatt – februárban az Airbus fel kellett, hogy függessze.

Az amerikai gyártó májusra oldotta meg a műszaki problémákat, a CFM ugyancsak a LEAP-1A hajtóművek gyártásának felgyorsítását ígérte, így a száz „vitorlázógép” – ahogy olykor a szaksajtóban szarkasztikusan emlegetik őket – Faury szerint még idén megkapja hajtóműveit és a felhasználókhoz kerül. Az idei tervezett 800 darabos teljes gyártás is megvalósulhat, annak ellenére, hogy az első négy hónapban csak 172-t sikerült átadni.

Mindeközben Faury elődjénél (Fabrice Bregier) jóval óvatosabban beszélt a gyártás felfuttatásáról havi 70-75 keskenytörzsű gépre. Azt is csak „a következő évtized elejére” prognosztizálta, hogy a havi gyártás a jövőre tervezett hatvanas darabszám fölé emelkedik, és arra utalt, hogy ennél több keskenytörzsű elkészítéséhez – bár a piac lehet, hogy igényelné – további beruházások kellenek.

Fontos lenne, hogy a különféle gyártóhelyeken (Toulouse, Hamburg, Tiencsin, Mobile) olyan technológiákat vezessenek be, mint az ősszel elkészülő, automata technológiákat is használó negyedik hamburgi gyártósor. Faury egy másik interjújában említette azt is, hogy a gyártás további felpörgetéséhez meg kell vizsgálni, elég erős-e ehhez a beszállítói háttér.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!